Illegális bevándorlás - Az LMP egy hónap után nyomkövetőket tenne a menedékkérőkre

Az LMP vasárnap 24 pontból álló javaslatcsomagot mutatott be a menekülthelyzet javításáért, amelyek egyebek mellett lehetővé tennék, hogy válsághelyzet esetén nyomkövető berendezéssel figyeljék meg azokat a menedékkérőket, akiknek egy hónap alatt nem sikerült lefolytatni a menekültügyi eljárását.

Schiffer András, az ellenzéki párt társelnöke és frakcióvezetője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette, javaslataik közül 15 vonatkozik a probléma belföldi kezelésére, egy részük a rendőrség, valamint a menekültügyi intézményrendszer kapacitásainak növelését célozza, míg a továbbiak a jelenleginél szélesebb tájékoztatási kötelezettséget írnak elő az államnak, valamint lehetővé teszik a menedékkérők hatékonyabb nyomon követését.

LMP_logo

Az LMP - az MTI-hez eljuttatott részletes tájékoztatása alapján - például a háromszorosára, mintegy 25 milliárd forintra emelné a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) költségvetését, a BÁH-nak egyúttal előírnák, hogy nyújtson kötelező egészségügyi ellátást a meneküttáborokban.

A rendőrségnek további plusz tízmilliárd forintot biztosítanának, a pénzből háromezer rendőrrel lenne bővíthető az állomány.

Az LMP emellett új táborok építését is szükségesnek tartja az érintett közösségek beleegyezésével, Schiffer András ugyanakkor azok számáról, illetve költségeiről nem fogalmazott meg konkrétumokat.

Az ellenzéki párt szeretné továbbá azt is elérni, hogy a menekülteket lehetőség szerint anyanyelvükön tájékoztassák, továbbá köteleznék a kormányt, hogy félévenként tegyen menekültügyi jelentést az Országgyűlésnek.

Az LMP nemzetbiztonsági megfontolásból szélesebb hatáskört biztosítana a hatóságoknak a menedékkérők ujjlenyomatának és arcképének rögzítéséhez, továbbá - a korábban említett feltételek szerint - lehetővé tennék a menedékkérők nyomkövetését, mivel megengedhetetlennek tartják, hogy az állam nem tud semmit a hollétükről.

Schiffer András kérdésre válaszolva erről azt mondta: lehet, hogy egyelőre csak átlagosan egy hetet töltenek el Magyarországon a leginkább "átvándorlóként" jellemezhető menedékkérők, ugyanakkor nem lehet tudni, a jövőben "miként változik a széljárás".

A fentieken kívül az ellenzéki párt a tranzitzónák és Ausztria között közlekedő tranzitjáratokkal tenné lehetővé a menedékkérők közlekedését, valamint szigorítaná az embercsempészek büntetését.

Az LMP emellett kizárólag a bejegyzett egyházaknak tenné lehetővé a tranzitzónákba történő bejárást, ezzel is megakadályozva a "szélsőséges szekták, garázsmecsetek" befolyását - mondta Schiffer András, aki mindezek mellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a menekültválság kezelésének az Európai Unió határain túl kell kezdődnie.

A párt szerint ezért elvárható, hogy a NATO biztosítson védelmet a törökországi, jordániai és libanoni, több millió embert befogadó táboroknak.

Szeretnék továbbá elérni, hogy a menekültek kvóták szerinti elosztásába az Egyesült Államok és Kanada is kapcsolódjon be, az unió pedig egységesítse a menekültkérelmek kezelésének gyakorlatát, valamint a biztonságosnak tekinthető országok listáját.

Az EU-nak és az Egyesült Államoknak emellett célzott fejlesztési stratégiát kellene kialakítania a menekülteket kibocsátó országok megsegítésére - fejti ki a párt tájékoztatásában, amelyben arra is kitérnek, cseh mintára a jelenlegi 23 millió forintról 10 milliárd forintra kellene növelni a nemzetközi fejlesztésre szánt magyar forrásokat.

Az LMP elnöke kiemelte, javaslataik a kormány lépéseivel szemben nem a káosz további növelését célozzák, hanem olyan nemzeti minimum kialakítására törekednek, amely valóban segíthet megoldani a menekültügyi válsághelyzetet. Közölte, javaslataikat hétfőn a parlament elé terjesztik.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com