Illegális bevándorlás - BÁH: száztízezerre nőtt a menedékkérők száma

Száztízezerre nőtt a menedékkérők száma, ami rendkívül magas szám, és a nemzetközi adatokban is az első fél évben hetvenszázalékos volt a növekedés - mondta el a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) főigazgatója hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Végh Zsuzsanna kifejtette, hogy az illegális határátlépők többsége menedékkérelmet nyújt be, bár az utóbbi időben mintha kevesebben, de így is kilencven százalék az arányuk.

báh

Mint mondta, sok a tévhit a menedékkérők között azzal kapcsolatban, hogy ha nem regisztrálják őket Magyarországon, akkor nagyobb eséllyel tudnak továbbutazni.

Végh Zsuzsanna emlékeztetett, a regisztrált menedékkérőnek van "területen maradási joga", de ez azt jelenti, hogy be kell érkezniük a kijelölt befogadóállomásra, mert ott tudják az eljárást lefolytatni. Ha azonban nem jelentkeznek, akkor megszegik az együttműködési kötelezettséget.

Végh Zsuzsanna hozzátette, ebben az esetben "el lehet gondolkodni, hogy valóban védelemre szorul-e", valóban kéri-e a magyar hatóság védelmét. Megjegyezte azt is, hogy aki nem várja meg az eljárás végét, az illegálisan hagyja el az országot.

A főigazgató az utóbbi időben kibontakozó, a migránsokat segítő civil kezdeményezésekkel kapcsolatban megjegyezte: a segítőknek is a jogkövető magatartásra kell ráirányítaniuk a menedékkérők figyelmét, mert csak a kijelölt befogadóállomáson tudják kérelmüket érdemben kivizsgálni.

Az eljárás harminc nap alatt lezáródhat - emelte ki Végh Zsuzsanna -, de rendkívül körültekintő munkát igényel egy-egy kérelem elbírálása, hiszen nagyon fontos a benyújtó szavahihetőségének tisztázása, állításának elemzése. Ebben szakhatóságok is közreműködnek, amelyek a biztonsági kérdéseket vizsgálják, a kockázatokat elemzik egy-egy kérelmező esetében.

A hatóság sok érdemi döntést hozott már - tette hozzá a főigazgató -, de a határozatok meghatározó hányada az eljárás megszüntetése volt, mivel a menekült közben elhagyta az országot.

A befogadóállomásokon jelenleg 4000-4500-an vannak, ami duplája a meglévő helyeknek, de mindenki megfelelő ellátást kap - mondta Végh Zsuzsanna, hozzátéve, szükség volna ideiglenes befogadó intézményekre is, mint amilyen a Kiskunhalason megépülő új menekültügyi befogadóközpont, ahol ötszáz ember elhelyezésére lesz lehetőség.

A BÁH főigazgatója szerint elegendő az a költségvetési keret, amelyet a kormány biztosított, hiszen ötszáz munkatárs felvételére nyílik lehetőség.

MTI

Hozzászólások


Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!


Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Olimpia ugyan már nem lesz, de a kormányt ez nem gátolja abban, hogy nagy ívű beruházásokba kezdjen.

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Francia, német, olasz és luxemburgi parlament elnökeinek vágya az Egyesült Európai Államok.

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

http://ujhazak.com