Illegális bevándorlás- BM-államtitkár: Magyarország erején felül vesz részt a schengeni határ védelmében

Magyarország erőn felül teljesít és a legtöbbet teszi az uniós országok közül a schengeni határok védelmében - mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kérdésre válaszolva hétfőn, egy más témában tartott sajtótájékoztatón Budapesten.

Az államtitkárt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a Magyar Nemzet hétfőn arról írt: a Frontex, a schengeni határok védelmét ellátó uniós szervezet közlése szerint Magyarország nem vesz részt a bevándorlás mérséklését célzó, két földközi-tengeri műveletben. A napilap szerint ezzel Magyarország az egyetlen tagállam, amely távol marad az akcióktól.

Logo_GDP

A Magyar Nemzet szerint az Országos Rendőr-főkapitányság azzal indokolta a távolmaradást, hogy a szerb határ védelme leköti a magyar képességeket.

Kontrát Károly a sajtótájékoztatón elmondta: a lakosságszám és a bruttó hazai termék (GDP) figyelembevételével Magyarországra hárul a legnagyobb teher az illegális migráció miatt. Míg 2012-ben 2157 illegális migráns jött Magyarországra, addig a mostani hétvégén 4532 - mutatott rá.

A magyar kormány időben jelezte az uniós fórumokon, hogy megváltozott a migrációs helyzet. Történelmi helyzet van, Magyarország részt vesz az uniós együttműködésben, és erőn felül vállal anyagi terheket az unió és Magyarország biztonsága érdekében - jelentette ki.

Hozzátette: az ideiglenes biztonsági határzár és az új menekültügyi jogszabályok nemcsak Magyarország érdekét szolgálják, hanem a schengeni határét is. Mint mondta, az unió elismeri a magyar erőfeszítéseket.

Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, aki szintén részt vett a sajtótájékoztatón, arról beszélt, a polgárőrség önkéntesen vesz részt a migráció kezelésében. Megjegyezte: a polgárőrséget felkérték a menekültállomások környékének biztosítására, a fővárosban is közreműködnek a tranzitzónák biztosításában.

Hozzátette: Ásotthalom, Röszke, Mórahalom és Szeged polgárőr-egyesületei emberfeletti munkát végeznek, "az első vonalban vannak".

A polgárőrök a rendőrökkel közösen teljesítenek szolgálatot, de sok esetben önállóan, vagy a mezőőrökkel együtt látják el a határ őrizetét.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com