Illegális bevándorlás - Harrach a párhuzamos társadalmak kialakulásának veszélyéről

A párhuzamos társadalmak kialakulásának veszélyéről beszélt az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában a KDNP frakcióvezetője, hangsúlyozva, hogy megbukott a bevándorlók teljesen integráló multikulturális társadalom liberális álma.

"Ez a nagy tömeg együtt már egy olyanfajta veszélyt jelent, ami az egymás melletti, párhuzamos társadalmat jeleníti meg, ez pedig a kontinensnek, az európai országoknak a szétzilálásához vezet" - fogalmazott Harrach Péter, kiemelve, hogy együtt kell kezelni a humanitárius segítségnyújtást és a nemzeti önvédelmet.

harrach

Mindenkinek természetes igénye, hogy a szülőföldjén élhessen, de a menekülteket kibocsátó országokban "olyan állapotok vannak, amiket nehezen viselnek el az emberek". Ezért kell az azonos kultúrkörben, a konfliktuszónához közeli országokban működő menekülttáborok működését segíteni - jegyezte meg Harrach Péter.

A kereszténydemokrata politikus szerint Európát nemcsak a migránsok veszélyeztetik, hanem azok is, "akik már régen feladták az európai identitást, az európai gyökereket elvágták".

Szavai szerint az ügyben a nemzeti összefogás komoly akadálya "a szélsőbaloldali gyűlöletkeltés, ami gyakorlatilag a menekültügyet kihasználja a kormánygyűlölet hangoztatására".

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com