Jobbik: embertelenség a rendőröktől visszakövetelni a pénzt

A kormány embertelenségét bizonyítja, hogy a karácsonyi ünnepek előtt követeli vissza a migrációs válság miatt a déli határra vezényelt rendőröktől fizetésük egy jelentős részét, esetenként több mint 200 ezer forintot - mondta Szilágyi Szabolcs, az ellenzéki párt miskolci önkormányzati képviselője sajtótájékoztatón hétfőn.

A politikus annak kapcsán beszélt erről, hogy a rendőrség belső vizsgálata több szabálytalanságot talált a túlmunkát végző rendőrök illetményének kifizetésével kapcsolatban.

jobbik

 

A képviselő Miskolc avasi városrészében, az ottani rendőrőrs előtt közölte, hogy a rendvédelmi dolgozóknak nem egyszer tizenhat órás szolgálatot kellett ellátniuk a határ védelmében, távol családjuktól, olykor fűtés nélküli helyiségekben, étlen-szomjan, köszönhetően annak, hogy a segítségükre szerveződött civilek adományait sem fogadhatták el felsőbb utasításra.

A közvetlen migránsválság elmúltával a Fidesz "lubickol az európai közvélemény elismerésében, közben pedig az ország érdekében teljesítő kisembereket újra sarcolni kezdi" - jelentette ki.

Szilágyi Szabolcs elmondta: az ország minden pontjáról vezényeltek határvédelmi feladatokra rendőröket, így Miskolcról is, többek között az avasi rendőrőrsről.

"Őszintén bízom benne, hogy a mi rendőreinknek nem kell a pénzt visszafizetniük, ha mégis, úgy szeretném felhívni a kormány figyelmét: jogszabály-változtatással elérhető, hogy a határ védelmét ellátók megtarthassák juttatásaikat" - tette hozzá.

MTI

Hozzászólások


LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

A Demokratikus Koalíciót (DK) irányító Gyurcsány Ferencnek változott a legnagyobb mértékben a vagyoni helyzete tavaly a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői között.

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Az 5 remek alkotás ára 360 millió forint.

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

A nyugdíjasok kampány utaztatása a mindenkori jobb és bal oldali kormányok „aranytartaléka”.


71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

Legalább 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjasnak küldött a magyar kormány Erzsébet utalványt.

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brit lapok tudomása szerint az Európai Bizottság fiktív belépésre jogosító vízummal akarja kijátszani Magyarországot!

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Interaktív térkép készült magyarországi településekről az intézményvezetők hozzáállásáról.

http://ujhazak.com