Jobbik: újra megjelentek a migránsok és az embercsempészek

A Jobbik szerint Szegeden újra csoportokban közlekednek a migránsok és megjelentek az embercsempészek is, ezért zéró toleranciát kell alkalmazni.

Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján utalt arra, hogy a rossz idő ellenére nem apad a bevándorlási hullám, s szegedi párttársai azt tapasztalják, hogy a városban csoportosan járnak a migránsok.

jobbik

A politikus arra vár választ, hogy az érintettek hányan és milyen jogcímen tartózkodnak Magyarországon, meddig és milyen formában tartja el őket az állam és van-e protokoll az "eltávolításukra" vagy származási országukba küldésre. Értékelése szerint a lakosságot meg kell óvni minden olyan "indokolatlan kontaktustól", ami korábban Debrecenben tapasztalható volt.

Z. Kárpát Dániel a menekültszállók zárttá tétele és lakott területen kívül helyezése mellett foglalt állást és újra az önálló határőrség felállítását szorgalmazta, ami szerinte évtizedes távlatban szavatolná a határ biztonságát. Emellett a keleti határzár előkészületeinek felgyorsítását kérte, amit azzal indokolt, hogy egy módosított útvonalon újra tömegek érkezhetnek az országba.

A Jobbik alelnökét kérdezték arról, hogy az alaptörvény terrorveszélyhelyzettel összefüggő módosításánál az MSZP türelmi időt adna a parlamenti felhatalmazás szükségessége előtt. Azt felelte: kell adni jogkört a kormánynak az azonnali beavatkozáshoz, de mivel főállású képviselőkről van szó, elvárható, hogy 12-24 órás határidővel össze tudjon ülni a parlament. Hozzátette: az ellenőrző funkció meglétén van a hangsúly, s cél, hogy ne menjenek el rendeleti kormányzás felé.

Megkérdezték a Nézőpont Intézet felméréséről is, amely szerint a teljes felnőtt népesség körében az MSZP - ha statisztikai hibahatáron belüli különbséggel is, de - megelőzte a Jobbikot. Z. Kárpát Dániel falsnak nevezte a következtetéseket, mint mondta, meglepődve olvasta, hogy pártja a teljes lakosság körében elvesztette a második helyet, miközben a biztos pártválasztók között 8 százalékkal vezet az MSZP előtt. Ebben a kategóriában a baloldali pártokat összességében 1 százalékponttal alacsonyabbra mérték, mint a Jobbikot önállóan - tette hozzá, jelezve: számítanak rá, hogy "bizonyos erőtér" vagy közvéleménykutatók próbálják elvitatni a párt második helyét.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com