Juhász: nem lesz vagyonnyilatkozati eljárás Orbán ellen

Nem lesz vagyonnyilatkozati eljárás a miniszterelnök ellen az apja hatvanpusztai birtoka miatt, mert Vejkey Imre, az Országgyűlés mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke alaptalannak nevezte és elutasította az arra irányuló kezdeményezéseket - közölte csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján az Együtt - a Korszakváltók Pártja alelnöke.

Juhász Péter elmondta: a kereszténydemokrata bizottsági elnök arra hivatkozott, hogy a kérdéses terület a miniszterelnök édesapjának tulajdonában van.

együtt

 

Hivatalosan valóban a miniszterelnök édesapja a tulajdonos, de a területet Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester bérli, és az Együtt gyanúja szerint azt a miniszterelnök használja. Valószínűleg nemcsak magáncélokra, mert az Együtt úgy tudja, a birtokon már kormányülést is tartottak - közölte.

Juhász Péter azt mondta, hogy a környező több mint ezer hektárnyi földeket "Orbán emberei" vásárolták fel. Emiatt a jövő héten tüntetést tartanak,
hogy számon kérjék a kormányfőt: miként lehetséges, hogy "ő, a családtagjai és a gázszerelője több ezer hektár földet birtokolnak".

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com