Karácsony Gergely: legyen minden önkormányzati szerződés nyilvános

Karácsony Gergely arra szólítja fel az ország valamennyi városi és kerületi polgármesterét, hogy nyilatkozatban vállalja: az interneten nyilvánossá teszi az általa vezetett önkormányzat valamennyi cégének és intézményének összes szerződését.

A Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke erről vasárnapi, Budapesten megtartott sajtótájékoztatóját követően nyilatkozott telefonon az MTI-nek. Úgy vélekedett: a közpénzekkel történő átlátszó gazdálkodás lehet a legfőbb eszköze annak, hogy visszatérjen az emberek politikába vetett bizalma.

karácsony gergelyA politikus, aki Budapest XIV. kerületének a polgármestere is, emlékeztetett arra, hogy már az önkormányzati választási kampányban vállalta: amennyiben megválasztják, antikorrupciós rendeletet kezdeményez Zuglóban.
Ennek megfelelően az önkormányzati testület alakuló ülésén beterjesztette azt a rendeletet, amelynek értelmében, öt évre visszamenőleg valamennyi önkormányzati cég és intézmény összes szerződése kikerül az internetre.
Karácsony Gergely elmondta, hogy Mach Péter, a PM elnökségi tagja a sajtótájékoztatón közölte: a párt valamennyi önkormányzati képviselője csatlakozik a nyilatkozathoz, és az önkormányzatok alakuló ülésén kezdeményezi hasonló rendelet elfogadását, nem csak a szerződések, hanem az önkormányzati vezetői és cégvezetői vagyonnyilatkozatok esetében is.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com