Képviselők kivonulása miatt félbeszakadt a rendkívüli közgyűlés

Félbeszakadt az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) csütörtöki, a szervezet elnöke által összehívott rendkívüli közgyűlése, mert a képviselők egy része kivonult az ülésről, és a testület nem tudta megszavazni a napirendi pontokat.

Hegedüs István (Lungo Drom) a Budapesten tartott ülés elején elmondta, hogy a közgyűlésnek értékelnie kellene a pénzügyi ellenőrző bizottság munkáját, továbbá két taggal növelni kellene a testület létszámát. Második napirendi pontként tárgyalták volna a költségvetés módosítását.

00210561

A határozatképes testületben már a jegyzőkönyvvezető személyének elfogadásánál heves vita alakult ki a szavazási arányokról. Erről végül név szerinti szavazással sikerült dönteni.

A napirend megszavazásánál a képviselők egy része kivonult a teremből, majd az ORÖ elnöke szünetet rendelt el. A szünetet követően Hegedüs István azt mondta: tekintettel arra, hogy a napirendi pontokat nem tudták elfogadni, az ülést berekeszti.

Hegedüs István ezt követően újságíróknak arról beszélt: mindenki arra vár, hogy az ORÖ újuljon meg. Az elmúlt egy-két évben az ORÖ nem a választók érdekeit szolgálta, ezért nagyon fontos, hogy az ügyben tárgyalásokat folytasson a képviselőkkel - tette hozzá.

Megjegyezte azt is: a magyarországi cigányságnak nem az az érdeke, hogy az ORÖ megosztott legyen.
Kijelentette, az ORÖ mostani vezetése nem követett el szabálytalanságokat, nem felelősek azért, ami "az elmúlt időszakban történt".

Azok, akik a szabálytalanságokat okozták, elhagyták a süllyedő hajót, és most nevetnek rajtunk - mondta Hegedüs István, hozzátéve: "nem cigány emberek voltak, akik miatt a jelenlegi helyzet kialakult".
Arra a kérdésre, hogy pontosan kire gondol, azt válaszolta: mindenki előtt teljesen világos, hogy kik vezették az előző ciklusban az ORÖ hivatalát.

Hegedüs István kérdésre válaszolva nem értékelte kudarcosnak a csütörtöki rendkívüli közgyűlést. "Nem gondolom, hogy ez egy kudarcos közgyűlés volt, nyilván nem véletlen az, hogy nem sikerült ma ezt a közgyűlést megrendezni" - fogalmazott, jelezve, rövidesen újat szerveznek.

Makai István, a Roma Polgári Tömörülés elnöke újságíróknak arról beszélt: szerinte bebizonyosodott, hogy Hegedüs István elvesztette a többségét az ORÖ-ben.

Hegedüs Istvánnak és Farkas Flórián korábbi ORÖ-elnöknek, miniszterelnöki biztosnak "egymást kezét megfogva kellene a magyar politikából és a roma közéletből távoznia, és egy teljes megtisztulási folyamaton kellene átmennie az Országos Roma Önkormányzatnak" - fogalmazott.

Közölte, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói iratokat foglaltak le csütörtökön az ORÖ-székházban.

Vajda László, a Lungo Drom országos alelnöke szerint a csütörtöki nap bebizonyította, "a magyarországi cigányság képes arra, hogy szétszedje önmagát". "Ma az országos Lungo Drom saját magát szedi szét, és ebben partner Farkas Flórián" - fogalmazott.

Mint hozzátette, Farkas Flóriánnak olyan személyre volt szüksége az ORÖ élén, akit tudott irányítani, de Hegedüs István meg mert tenni bizonyos lépéseket, így Farkas Flórián már ellenségként kezeli.

Dancs Mihály, a Roma Polgárjogi Mozgalom vezetője úgy értékelte a történteket, hogy az ORÖ, jelenlegi formájában nem tölti be a szerepét. Szerinte a legjobb megoldás az lenne, ha képviselők feloszlatnák az önkormányzatot és egy új szervezet jönne létre.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com