Klik: nem kényszeríthetők sztrájkra a pedagógusok

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) arra hívja fel a figyelmet, hogy a pedagógusok nem kényszeríthetők sem arra, hogy részt vegyenek a szerdai oktatási sztrájkban, sem pedig arra, hogy távol maradjanak tőle.

A Klik az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, hogy azok az intézmények, illetve helyi sztrájkbizottságok, amelyek bármilyen "nyomás alá helyezik" a tanárokat, megszegik a kötelezően megvalósítandó még elégséges szolgáltatásról és gyakorlatáról szóló, a kormány és a pedagógusok sztrájkbizottsága közötti megállapodást.

klik

A Klik elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy sok intézményben közvetve vagy közvetlenül igyekeznek befolyásolni a szülőket, hogy ne vigyék gyermeküket iskolába, mert nem lesz tanítás.Ezzel azt a látszatot keltik, hogy minden pedagógus sztrájkolni kíván, holott erről a beérkező panaszok alapján szó sincs - tették hozzá.

Azon tanulók miatt, akik nem mennek a sztrájk idején iskolába, és az érintett intézmény erről nem kér igazolást a szülőtől vagy a gondviselőtől, minden jogi felelősség az iskolát terhel.

A Klik elvárja, hogy mind a sztrájkban részt vevők, mind pedig a tanítani kívánó pedagógusok és alkalmazottak a hatályos jogszabályoknak megfelelően járjanak el, és a gyermekek "mindenek felett álló érdekét" tartsák szem előtt - olvasható a közleményben.

MTI

Hozzászólások


Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Az 5 remek alkotás ára 360 millió forint.

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

A nyugdíjasok kampány utaztatása a mindenkori jobb és bal oldali kormányok „aranytartaléka”.

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

Legalább 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjasnak küldött a magyar kormány Erzsébet utalványt.

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brit lapok tudomása szerint az Európai Bizottság fiktív belépésre jogosító vízummal akarja kijátszani Magyarországot!


Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Interaktív térkép készült magyarországi településekről az intézményvezetők hozzáállásáról.

Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

A Mandiner tudósítója kérdésére elhangzottak válaszok, frázisok tárgyalóképes politikusoktól, aztán jött a kultúrsokk!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

A mondva csinált rendszerváltás milliárdosairól már alig lehet hallani, de a nevek hallatán menten beugrik mindenkinek, hogy kikről lehet szó.

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

A Kádár korszak óta nem hallhattunk olyan szép szavakat a nyugdíjemelésről, Erzsébet utalványról, ahogy azt Kusovszky Imréné megfogalmazta a köztévében.

http://ujhazak.com