Kormánypártok: elfogadhatatlan az EB zsarolása

Elfogadhatatlan, hogy az Európai Bizottság (EB) zsarolni akarja a tagállamokat a kötelező betelepítési kvóta ügyében - jelentette ki Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője a kormánypártok véleményét tolmácsolva vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

A kereszténydemokrata politikus szerint Brüsszel elszakadt a valóságtól, és egyre agresszívabban próbálja lenyomni a kényszerbetelepítést a tagállamok és az emberek torkán.

hollik istván

Megjegyezte: miközben az EB egy bevándorló be nem fogadásáért 78 millió forintot kérne, az uniós támogatások egy főre vetített értéke 1 millió forint. Hollik István a javaslatot felháborítónak minősítette és zsarolásnak nevezte azokkal szemben, akik nem hajlandók igent mondani a kvótára.

A kormánypárti politikus arról is beszélt, hogy az unió vezetői rendre támadják a magyar kormány által kezdeményezett népszavazást. Példaként Jean-Claude Junckert, az EB elnökét hozta, akinek nyilatkozata szerint "a miniszterelnökök túlságosan hallgatnak a választóikra, ehelyett szerinte full time európaiként kellene viselkedniük".

Idézte Martin Schulzcot, az Európai Parlament elnökét is, aki korábban aljasnak nevezte a referendumot. Hollik István élesen bírálta, hogy a baloldali politikus így reagált a demokrácia egyik legfontosabb intézményére.

Úgy tűnik, hogy a brüsszeli politikusok azt gondolják, hogy dönthetnek olyan kérdésben, amire nincs felhatalmazásuk - jegyezte meg, hozzátéve: ezek az emberek elfelejtik, hogy ez nem az európai egyesült államok, hanem a nemzetek Európája, amelyben nemzeti kormányok működnek.

A KDNP-s képviselő azt is jelezte, hogy hétfőn a parlamentben az ellenzék támogatását kérik ahhoz, hogy mielőbb ki lehessen írni a kvótáról szóló referendumot. Ha nem kap többséget a házszabálytól való eltérés, akkor kivételes eljárást fognak kérni.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com