Kormányszóvivő: Magyarország a bennmaradás mellett kampányol

A magyar kormány Nagy-Britannia európai uniós tagságának megőrzése mellett érvelő hirdetést jelentet meg hétfőn a brit sajtóban - erősítette meg Kovács Zoltán kormányszóvivő az erről szóló német sajtóértesüléseket vasárnap, az MTI-nek nyilatkozva.

Kiemelte, hogy Magyarország szerint Nagy-Britannia uniós tagsága azért fontos, mert az erős Európa a nagy tagállamok együttműködésével valósítható meg.

kovács zoltán

A magyar kormányt sokszor vádolták Európa-ellenességgel, azonban mostani "pro-európai hozzáállása" is jól mutatja, hogy elszántan és szilárdan hisz az unió által elért eredmények fontosságában, még ha sok esetben másként is képzeli el a kontinens jövőjét - fejtette ki a kormányszóvivő.

Kovács Zoltán elmondta, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával megjelenő hirdetést eredetileg szombaton szerették volna megjelentetni, de két nappal elhalasztották a nyilvánosságra hozatalt, tekintettel a Jo Cox munkáspárti képviselő meggyilkolása miatti kampánycsendre.

A kormányszóvivő felidézte továbbá, hogy pénteken Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője tájékoztatta német tárgyalópartnereit a magyar kormány álláspontjáról, hétfőn pedig Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter teszi majd meg ugyanezt Luxembourgban, a külügyminiszterek uniós tanácskozásán.

A német Bild internetes kiadásában közölte elsőként, hogy a magyar kormány hirdetésben áll ki Nagy-Britannia EU-tagsága mellett. "A döntés a tietek, de Magyarország büszke arra, hogy veletek együtt az Európai Unió tagja lehet" - a lap szerint a magyar kormány ezt a szöveget jelenteti majd meg a brit The Daily Mailben.

Nagy-Britannia csütörtökön tart népszavazást az uniós tagságáról.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com