Kósa: értelmetlen és abszurd a kvótarendszer

Értelmetlen és abszurd a kvótarendszer, az Európai Unió a tagállamok önrendelkezését érintő kérdésben vont el jogot úgy, hogy arra nem kapott felhatalmazást - mondta Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a TV2 Mokka című műsorában kedd reggel.

A frakcióvezető hangsúlyozta: amíg arról vitatkoztak az európai országok, hogyan osszanak szét 120 ezer bevándorlót, többen jöttek, mint 120 ezren, csak Magyarországon több mint 300 ezer illegális bevándorló jött át, az egész EU-ban 600 ezernél több.

kosa-lajos-d0000C801db058899bc0f

Kérdéses, hogy miért maradna például egy Németországba indult illegális bevándorló a kvóta szerint kijelölt országában, például Szlovákiában, Dániában, Bulgáriában, Romániában. Ráadásul ha a kvóta szerinti elosztásnál egy illegális bevándorló schengeni tagországba kerülne, nyilvánvalóan másnap már tovább is utazna például Németországba - mondta.

A frakcióvezető közölte: az EU a tagállamok önrendelkezését érintő kérdésben vont el jogot úgy, hogy arra nem kapott felhatalmazást. Minden országnak elidegeníthetetlen joga, hogy eldöntse, kit enged be, kivel akar tartósan együtt lenni - emelte ki.

Emlékeztetett rá: a Fidesz-frakció arra kérte a kormányt, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a kötelező európai kvótarendszer ne valósuljon meg. Azt kérte a frakció, vizsgáljanak meg minden eszközt, például az úgynevezett európai polgári kezdeményezést, valamint az Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságához való fordulást is.

A világkvótáról szólva a frakcióvezető azt mondta, az arra hívja fel a figyelmet, hogy a világ számos országának ki kellene még vennie a részét a probléma kezelésében. Emlékeztetett rá: az "arab tavasz" folyamatát az Amerikai Egyesült Államok indította el, teljes felfordulást okozva a Közel-Keleten.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com