Kövér: jelentős lehet a miniszterelnök jövő évi malajziai látogatása

Az Országgyűlés elnöke szerint nagy várakozásokkal tekintenek Orbán Viktor miniszterelnök jövő évi malajziai látogatása elé, amelynek során több fontos megállapodást köthetnek, erősítve a két ország kapcsolatait.

Kövér László az Országházban fogadta a hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó Tan Sri Pandikar Amin Haji Muliát, a malajziai képviselőház elnökét. Megbeszélésüket követő közös sajtótájékoztatójukon a házelnök kiemelte: fontos év az idei a két ország kapcsolatainak tekintetében abból a szempontból is, hogy idén újranyitották a magyar nagykövetséget Kuala Lumpurban.

Download

 

Közölte: a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) tagjai közül Malajzia a második legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak, és mivel az első Szingapúr, amelyen keresztül bonyolódik a magyar-malajziai kereskedelmi kapcsolatok egy jelentős része, a statisztikák által mutatott számok valószínűleg alacsonyabbak a tényleges értékeknél.

A magyar házelnök arról is beszélt, hogy a kormányfő malajziai látogatása alkalmával a tervek szerint a felsőoktatási kapcsolatokról is megállapodást írnak alá, és ennek eredményeként 40 malajziai diák tanulhat ösztöndíjjal magyar felsőoktatási intézményekben.

Kövér László kitért rá: a tárgyaláson szó volt a turizmus fejlesztésének lehetőségeiről is, ahogyan több más területről is, amelyeken ugyan a parlament vezetői és képviselői nem rendelkeznek döntési hatáskörrel, de a törvényhozások kapcsolatai nagy mértékben segíthetik a kétoldalú együttműködés alakulását.

Mint mondta, ugyancsak tanácskoztak a két ország együttműködési lehetőségeiről a globális kérdésekben, és szóba került a klímaváltozás, valamint a migráció ügye.

Tan Sri Pandikar Amin Haji Mulia hangsúlyozta: csak idén már a harmadik magas szintű hivatalos látogatásnak számít budapesti útja a kétoldalú kapcsolatok történetében, ugyanis májusban a magyar külügyminiszter utazott Malajziába, júniusban pedig a malajziai parlament szenátusának elnökhelyettese érkezett Magyarországra.

Felidézte: magyar kollégájával szeptemberben New Yorkban találkozott, és arról cseréltek eszmét, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésükre ahhoz, hogy a két ország kapcsolatait intenzívebbé tegyék és magasabb szintre emeljék. Mivel mindketten lényegesnek tartják a kétoldalú kapcsolatok erősítését, úgy döntött, az akkor kapott hivatalos meghívásnak eleget tesz és parlamenti képviselőkből álló delegációjával ellátogat Budapestre - közölte.

Tan Sri Pandikar Amin Haji Mulia elmondta: meghívta Kövér Lászlót Malajziába, és remélhetőleg a magyar házelnök még azt megelőzően ellátogat az ázsiai országba, hogy Orbán Viktor is oda utazik.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com