Kövér László: komolyabban kellene venni a nemzetiségi sorsközösséget

Egy csónakban evezünk a nemzetiségekkel, amit megpróbálnak elsüllyeszteni különböző erők, ezért érdemes lenne komolyabban venni ezt a sorsközösséget - mondta az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádiónak a Nemzetiségi Kultúrák Napja alkalmából adott, vasárnap reggel sugárzott interjúban.

Kövér László hozzátette: szisztematikus lélektani-politikai háború folyik a világot eddig összetartó identitásokkal szemben, a tömeges migráció egyes felfogások szerint háború Európával, az európai országokkal szemben, és egy kultúráját vesztett, homogenizált európai populáció létrehozását szolgálja.

kövér lászló

Mint mondta, az erdélyi magyarságnak és az erdélyi románságnak is az elgyökértelenítés veszélyével kell szembenéznie. A Magyarországon élő nemzetiségek, és a Romániában, Szlovákiában élő magyarok támogatása európai gyökereik erősítésében akkor lesz igazán fontos, amikor ezeket a nemzeti kultúrákat még nagyobb támadásoktól kell majd megvédeni - mondta Kövér László.

A politikus szerint Magyarország nemzetközi kapcsolatrendszerében is felértékelődött a nemzetiségi szószólók szerepe, a kormány szeretne erre támaszkodni, például a delegációk részét adják a szószólók is.

A parlamentben működő nemzetiségi szószólók a Magyarországon működő befektetők, az anyaországi gazdasági csoportosulások és politikai szereplők felé is tartják a kapcsolatot, így egyfajta hitelesítői tudnak lenni a magyar kormány politikájának, egy másik nézőpontból tudják azt kritizálni vagy alátámasztani - mondta.

Kövér László kitért arra, hogy a globalizáció rengeteg kárral, hátránnyal és rombolással jár a nemzeti kultúrákra nézve. Olyan homogenizált európai populáció létrehozására irányul, amelynek a világ nagyvállalatai egy brüsszeli központból tudják diktálni a törvényeket - tette hozzá.

Úgy vélte, ezt bizonyítja az EU és az Egyesült Államok között tervezett transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodás (TTIP), amelynek elsősorban az amerikai, másodsorban néhány nagyobb tagállam multinacionális cégei lesznek haszonélvezői.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com