Közlekedési Egyeztető Fórum alakult szakszervezeti és politikai résztvevőkkel

Közlekedési Egyeztető Fórum elnevezéssel szakszervezeti-politikai platform alakult csütörtökön Budapesten - közölte a fórum szervezője, a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége (KSZOSZ) közleményben az MTI-vel. Az LMP támogatásáról biztosította a fórum megindítását.

A tájékoztatás szerint az első ülésre a Fidesz kivételével minden demokratikus parlamenti párt elfogadta a szakszervezet meghívását.

jh

Közölték, a rendhagyó fórum célja, hogy minden eddiginél nagyobb erővel hívják fel a kormány és a közvélemény figyelmét a közlekedéssel összefüggő, régóta halogatott és elhallgatott szakmai, valamint munkahelyi problémákra.
A közlemény szerint cél volt az is, hogy elkezdődjön egy komoly, széleskörű szakmai egyeztetési folyamat, melyben mindenki a saját lehetőségeihez képest segítheti a közlekedési problémák megoldását.

Azt írták, a házigazda szakszervezet tagjai leszögezték, minden lehetséges eszközzel, a nyomásgyakorlás többféle formáját is latba vetve fogják követelni a kormánytól: tartsa be az ígéretét, s a közlekedést érintő változtatások előkészítésébe vonja be a szakszervezeteket.

A közlemény szerint a DK, az LMP és az MSZP küldöttei különösen hasznosnak ítélték az egyeztetésnek ezt a formáját. A KSZOSZ-nél úgy döntöttek, közvetlenül a politikusoktól kérnek segítséget, hogy szakmai követeléseik eljussanak a döntéshozókhoz, ha már a kormány nem áll velük szóba - idézte a közleményben Nemes Gábor szakszervezeti elnök szavait.

A tájékoztatás szerint az alakuló ülésen napirendre kerültek a Volánbusz társaságok problémái és jelezték azt is, várhatóan sorra veszik majd a vasúti, a teherfuvarozás és a városi közlekedés aktuális kérdéseit is.

Az LMP közleményt adott ki, ebben támogatásáról biztosította az egyeztető fórum megindítását és azt írták: a közlekedés stratégiai ágazat, melynek megfelelő szakmai megközelítések mentén történő fejlesztése nemzeti érdek.
A Schmuck Erzsébet képviselő és Keresztes László Lóránt, a párt közlekedéspolitikai szakszóvivője által kiadott közleményben egyebek mellett azt írták, céljuk az ágazat dolgozói, és a hazai szakemberek által képviselt tudásnak teret engedni a Parlamentben és az önkormányzatokban.

A célok közé sorolták azt is, hogy a buszközlekedés szolgáltatása bővüljön, a közlekedési ágazatok közötti teljes átjárhatóság megvalósulhasson, a közösségi közlekedés olcsóbb legyen, az ágazatban dolgozók érdekei pedig ne sérülhessenek.

A közlekedés területén meg kell fogalmazni azokat a szakmai minimumokat, amelyek betartása érdekében akár nyomásgyakorlás eszközével is élni kell, ha a kormányzat nem tekinti partnernek az ágazati szereplőket - írták.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com