Külföldi sajtó Magyarországról

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap a vasárnapi pihenőnappal kapcsolatban közölt írást keddi számában.

Verőlegények a boltbezárásért című írásában Stephan Löwenstein kiemelte, hogy a Fidesz "erőszakkal akart megakadályozni egy népszavazást, de engednie kell".

faz_01

Kifejtette: Orbán Viktor kormányfő párttársai sokáig igyekeztek megakadályozni egy népszavazást a vasárnapi pihenőnappal kapcsolatban, mert "nyilvánvalóan féltek, hogy a vitatott téma beindíthat egy kampányt a kormány ellen - Orbán és pártja, a Fidesz pedig ért a kampányokhoz". Miután azonban a Kúria döntése után már nem lehetett megakadályozni a népszavazást, "a Fidesz beadta a derekát."

Ebben a folyamatban február 23. volt a "döntő dátum" - tette hozzá, ismertetve a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) budapesti épületénél történteket, amelyekről a többi között megjegyezte: jelent valamit, ha "diszharmonikus hangok hallatszanak kifelé egy olyan fegyelmezett politikai gépezetből", mint a Fidesz.

A Kúria döntésével kapcsolatban kiemelte, hogy annak révén "nagyon gyorsan végbement a visszavonulás, a tervezett internetadó esetéhez hasonlóan, amely ellen 2014-ben az egész országban tüntettek".

Rogán Antal magyarázatának azzal a részével kapcsolatban, miszerint felelőtlenség lenne milliárdokat költeni a népszavazásra, Stephan Löwenstein azt írta: ezen "talán még a Fidesz-hívek is fáradtan nevetnek". Hozzátette: "mindenki tudja", hogy a kormány az "államkasszából finanszírozza" még a "számára kellemes témákról (jelenleg: az európai menekültbefogadási kvóta ellen)" szóló "közvélemény-kutatási konzultációs kampányokat" is.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com