Külföldi sajtó Magyarországról

A Die Welt című konzervatív német lap a keddi számában a terrorfenyegetettségről közölt vezércikkében foglalkozott Magyarországgal.

die welt

Demokrácia és szükségállapot című írásában Dirk Schümer kiemelte, hogy a szabad társadalmakban fenyegetettség idejénszűkíteni kell a jogokat, de az átmenet a szabad társadalomból a tekintélyelvű kormányzás felé képlékeny, és a párizsi merényletek nyomán számos nyugat-európai országban bevezetett intézkedésekre tekintve felmerül a kérdés: "mennyire bombabiztosak a szabadságjogaink?".

Németországban ezzel a témával kapcsolatban rögtön a Hazafias Európaiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom kerül elő, amely Vlagyimir Putyin orosz elnök példáját tartja követendőnek.

A mozgalom szerint egy olyan "erős ember", mint Putyin, nem nyitná meg a határokat "bűnös módon", mint Angela Merkel, és "brutális válaszcsapással" reagálna a terrorra. Ugyanakkor nem kell elmenni egészen Moszkváig, hiszen "európai állam- és kormányfők is már régen hasonlóan erőszakos politikai víziót" fogalmaznak meg - írta a Die Welt szerzője.

Hozzátette: "Orbán Viktor magyar miniszterelnök már jóval a mostani terror előtt azt mondta, hogy ugyan a demokráciát képviseli, de annak egy, az adott körülményekre szabott, liberalizmus nélküli változatát".

Kifejtette: amennyiben "antiliberális pártok" választásokat nyernek, vagy további terrortámadások, vagy csupán a támadásokkal való fenyegetés révén tovább erősödik a rendkívüli állapot, akkor meggyökeresedik Európában "a tekintélyelvű állam Putyin- és Orbán-féle változata".
http://www.welt.de/print/welt_kompakt/debatte/article149192457/Demokratie-und-Notstand.html

MTI


Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com