Külföldi sajtó Magyarországról - Berlin

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap az ideiglenes műszaki határzárral kapcsolatban kommentárt és Lázár Jánosról portrét közölt csütörtöki számában.

A Segélykiáltás Magyarországról című kommentárban a szerző, Nikolas Busse kiemelte: Európában nem lenne szabad azzal "elintézni" a szerb határon épülő határkerítés ügyét, hogy csupán "az Orbán-kormány újabb populista manőveréről" van szó, mert "az eset nem ilyen egyszerű".

faz_01

Rámutatott, hogy a népességhez viszonyítva az egész EU-ban Magyarországra érkezett a legtöbb menedékkérő az első negyedévben, és egy lakosra vetítve Magyarország három és félszer annyi menekültet fogadott be, mint Németország.

"Ezért a kerítés mindenekelőtt egy kis nép segélykiáltása, amelyet nem csak az EU-bizottság nem hallott meg" - hangsúlyozta a FAZ szerzője.

Ugyanakkor "kérdéses", hogy a kerítés a gyakorlatban segít-e a magyarokon - tette hozzá Nikolas Busse. Kiemelte, hogy az eset rávilágít, "mi forog kockán: amennyiben az európai menekültpolitika nem vezet jobb eredményekre, visszatérnek a sorompók a kontinensre".

A FAZ Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterről Kerítéskirály címmel közölt portrét, amelyben a szerző, Stephan Löwenstein kiemelte, hogy Lázár János Orbán Viktor "jobbkeze" és a "fiatal gárdához" tartozik, amely már erősebben határozza meg a kormány és a Fidesz arculatát, mint az 1989-es Fidesz-alapítók csoportja, a "régi gárda".

Lázár János vezetésével a Miniszterelnökséget "egyfajta árnyékkormánnyá" építették ki, és a tárcavezető Orbánhoz hasonlóan szívesen "áll bele a politikai vitákba". Ugyanakkor ezek során már "a főnökkel is hajba kapott". Ezért "figyelemreméltó" volt, hogy Orbán tavasszal arra intett, senki nem állhat a törvények felett, és nem élhet vissza a hatalmával.

Ez figyelmeztetés lehetett a fiatalabb nemzedék egészének, vagyis Lázárnak is - fejtette ki Stephan Löwenstein, megjegyezve, hogy a politikában "öreg róka" miniszterelnök "lebegteti", hogy még mindig "trónörökösnek" számít-e Lázár.

Mindenesetre a menekültpolitika témájával a Fidesz ismét biztosította "véleményvezéri" pozícióját az országban, az pedig, hogy Lázár ehhez hozzájárult, megerősíthette helyzetét - vélekedett a FAZ tudósítója.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com