Kunhalmi: meg kell szüntetni a Kliket, új, kreatív iskolarendszerre van szükség

Meg kell szüntetni a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik), új, kreatív iskolarendszerre van szükség, amely stresszmentes, demokratikus és fejleszti a jövőben szükséges kompetenciákat - mondta vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Kunhalmi Ágnes, az Országgyűlés kulturális bizottságának szocialista alelnöke, hozzátéve: ez az elképzelés nem valósulhat meg, amíg Orbán Viktor a miniszterelnök.

Az ellenzéki politikus szerint a legfontosabb feladat a funkcionális analfabetizmus felszámolása. Az a cél, hogy a nyolcadik osztály elvégzésekor minden diák tudjon írni, olvasni, számolni, fogalmazni, szöveget értelmezni, valamint rendelkezzék logikai képességekkel, a középiskolából kikerülők pedig tudjanak programozni és folyékonyan beszéljenek angolul - tette hozzá.

kunhalmi ágnes

A tanulás képességét kell elsajátítani a iskolában, a differenciált gondolkodásét, a kritikai attitűdöt, a vita kultúráját, hiszen a kérdezni és hibázni merés képessége vezet egy kreatív, stresszmentes és demokratikus iskolához - hangsúlyozta, hozzátéve, 2030-ban jobb, erősebb gazdasággal bíró országban élhetünk, ha ezt az elképzelést egy kormányváltás után sikerül megvalósítani.

Mint mondta, mára az oktatás vált a legfontosabb belpolitikai üggyé, "lázadnak a pedagógusok" és mind több ágazat dolgozója csatlakozik az elégedetlenekhez, szavai szerint a kormányzat pedig hol bagatellizálja a történteket, hol fenyeget, hol "álkonzultációt" folytat, miközben a tiltakozók megosztására játszik.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com