Lázár: a Fidesz kihívók nélkül sem dőlhet hátra

A Fidesznek nincs kormányzóképes alternatívája, ugyanakkor ennek ellenére sem dőlhet hátra - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormánypárt XXVI., tisztújító kongresszusán vasárnap, a budapesti Hungexpón.

A tárcavezető a küldöttek előtt felszólalva úgy fogalmazott, ne higgye senki, hogy lottóötös lenne az ellenzék hiánya, hiszen az sokkal inkább kockázat, mivel tompítja a reflexeket, homályosítja az éleslátást és "nincs jó hatással a polgári erkölcsökre sem".

l

Lázár János a korábbi kishitű, szervilizmusra építő hozzáállás megszüntetését, valamint az ország függetlenségének és szabadságának megvédését nevezte a legnagyobb kormányzati sikereknek. Aláhúzta, a kabinet szuverenitás területén több eredményt ért el, mint mások évtizedek alatt, ide sorolható siker a devizahitelesek ügyének rendezése, a rezsicsökkentés és a műszaki határzár felépítése.

A Fidesz egyik leköszönő alelnöke megjegyezte azonban, hogy a hatalommal járó káros mellékhatásoktól ők sem tudták teljesen függetleníteni magukat. Példaként említette, hogy a világukban sem mindig az érdemek szerint történt az előrelépés, a miniszter úgy fogalmazott, "nem elég, ha fideszes vagy, jónak is kell lenned!". Lázár János szerint a minőségi és hatékony kormányzati munkához jól képzett és keményen dolgozó emberekre van szükség, valódi profikra, mert a szaktudást és teljesítményt semmilyen kapcsolat sem pótolhatja.

Lázár János arra is figyelmeztette pártját, hogy a jövőben még komolyabban kell vennie a politikusok képzését és kiválasztását. A Fidesz hőskorát ugyanis az alapozta meg, hogy az alapítók másoknál komolyabban vették a politikát - jelentette ki a Miniszterelnökség vezetője, aki szerint ehhez újra meg kell nyitni a Fidesz a fiatalok előtt, de nem a törtetők, hanem a tehetséges, jól képzett és különösen a vidéki fiatalok előtt. Lázár János szerint amennyiben ez nem történik meg, akkor a Fideszt is utolérheti annak az önző és rövidlátó politikának az eredménye, amitől a baloldal is szenved.

"Sosem akarhatjuk, hogy azért szavazzanak ránk, mert nincsen helyettünk más" - húzta alá Lázár János, aki arra is utalt, a Fidesz programja mindig is az volt, "merjünk nagyok lenni, nem pedig a merjünk a kisebbik rosszá válni".

Lázár János beszédében felvázolta, hogy a Fidesz három kínálkozó alternatívája szerinte miért nem számít kormányzóképes kihívónak.

Kiemelte, a baloldal úgy tesz, mintha nem is Magyarországon élne, hanem egy olyan képzelt helyen, ahol folyamatos utódlási harc zajlik egy végtelen előválasztási kampányban. Úgy fogalmazott, a baloldal állandóan önmagával foglakozik, miközben a kormánnyal néha az emberekkel pedig soha.

Lázár János szerint a "szélsőjobbot" egyrészt nem szabad komolyan venni, mint kormányzati lehetőség, illetve politikai szövetséges, de lebecsülni sem szabad az általuk jelentett politikai kockázatot.

A Miniszterelnökség vezetője szerint a "szélsőjobb" a politika sárkányfűárusa, amely gyógyírt ígér a bajokra, de valójában nyerészkedni akar az emberek nehézségein és félelmein, ami a történelemben még soha nem hozott megoldást. Lázár János kitért arra is, hogy a "szélsőjobb" erőszakosságán túl csak hátterének maszatossága tesz túl, nem lehet ugyanis tudni, pontosan kinek is dolgoznak valójában.

Lázár János szerint a politika harmadik pólusát a civilek jelentik, akik között vannak olyanok, akiknek a hangjára érdemes figyelni, hiszen olyan valóságos ügyekben szólalnak meg, mint a szegénység, a brókerbotrányok, illetve a környezetvédelmi kérdések.

Vannak azonban olyan civilek, akiknek a mondataival érdemes csínján bánni, mivel "megbízóik mondják meg, mi a soros ügy" - jelentette ki Lázár János.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com