• 4 ℃ / 20 ℃

Lázár: a TEK jól teszi, ha minden eseményt kiemelten értékel

A Terrorelhárítási Központ (TEK) helyesen teszi, ha minden eseményt kiemelten értékel, a hétvégi akciókban pedig nem történt olyan, ami felróható a szervezetnek - közölte Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a két hétvégi eset érdemi kockázatot jelenthetett Magyarország biztonsági helyzetére nézve, s ezt a Fővárosi Főügyészség tájékoztatása is megerősíti.

tek

Kifejtette, hogy két férfi büntetett előéletű volt, egyikük lőfegyverrel visszaélés miatt kapott 2,5 év szabadságvesztést, s másikuk is ismert volt a rendőrség előtt. A további négy szereplő veszélyességével kapcsolatban alakult ki polémia, ugyanakkor egyikükkel összefüggésben vannak olyan plusz adatok, amelyek az ügyészség szerint megalapozzák a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelését - tette hozzá a miniszter.

Kiemelte, hogy az unió minden fővárosában kiemelt veszély fenyegeti az ott élőket, ilyen helyzetben a rendőrség és a terrorelhárítás kötelessége, hogy garantálja a biztonságot, minden helyzetet, adatot, információt és folyamatot kiemelten értékeljen.

Nagy hiba lenne, ha szakértők helyett politikusok vagy újságírók mérlegelnék a helyzetet, átvállalva a kockázat felmérésének felelősségét - jelentette ki, hozzátéve: a bizalom megrendítése a biztonsági kockázat alábecsüléséhez vezethet.

Lázár János szavai szerint "olyan ország vagyunk", ahol idén 400 ezer ember ment át és 170 ezren működtek együtt a hatóságokkal, ilyen helyzetben semmilyen jel, összefüggés nem alábecsülendő. Ezzel kapcsolatban utalt arra is, hogy a rendőrség múlt héten két, a brit biztonsági szervek szempontjából fontos szereplőt fogott el.

Kitért arra, hogy a Terrorellenes Koordinációs Bizottság - más biztonsági körülmények között - már 2002 óta létezett, de 2010-re kiüresedett. Most egy új rendelettel újjá kellett szabályozni a testületet, rögzítve a titkosszolgálatok, a biztonsági és rendészeti szervek működésének összehangolását, a szakemberek közötti megfelelő információáramlást - magyarázta.

A magyar terrorveszélyre vonatkozó kérdésre a tárcavezető azt válaszolta: minden alátámasztja, hogy Magyarország az EU tagjaként érintett, ezért van szükség egyebek mellett a megerősített közterületi jelenlétre is. A fokozott védelem fontosabb, mint hogy ezekről kinek mi a véleménye - hangoztatta, hozzátéve: inkább több ellenőrzés lesz, mint hogy később ennek elmaradását kérjék számon.

MTI

Hozzászólások


Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!


Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Olimpia ugyan már nem lesz, de a kormányt ez nem gátolja abban, hogy nagy ívű beruházásokba kezdjen.

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Francia, német, olasz és luxemburgi parlament elnökeinek vágya az Egyesült Európai Államok.

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

http://ujhazak.com