Lázár János 30-50 százalékos közszolgálati béremelést javasol

Harminc-ötven százalékos béremelést javasol a közigazgatásban dolgozóknak a Miniszterelnökséget vezető miniszter 2016. július 1-jétől.

lazarjanosLázár János csütörtöki - több mint kétórás - sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy erre vonatkozó javaslatát a jövő héten teszi meg a kormánynak. Kifejtette, hogy 27 ezer járási hivatali dolgozó van, aki nem vezető beosztású, s az államreform sikere, a bürokrácia leépítése az ő munkájukon is múlik.

Mint mondta, nem minisztériumi főosztályvezetők, helyettes államtitkárok, államtitkárok bérének emeléséről van szó, hanem azon jelenleg 80-100 ezer forintot kereső dolgozókról, akik az ügyfelekkel tartják a kapcsolatot.

A tárcavezető értékelése szerint az életpályamodellek rendszere láthatóan bevált, idén júliustól 68 ezer rendőrnek és tűzoltónak emelkedik átlagosan 30 százalékkal a bére, 2019-ig pedig évente további 5 százalékkal. Ezt jelentős változásnak nevezte, utalva arra, hogy a szférában 2001-2002-ben volt legutóbb a teljes állományra kiterjesztett bérfejlesztés Szólt arról is, hogy júliustól 18 ezer katona is szintén többet vihet haza; mindezek összesen 44 milliárd forintos többletkiadást jelentenek az államnak.

Felidézte a tavaly megindult pedagógus életpályamodellt, s szólt arról is, hogy idén 6400 háziorvos is 130 ezer forinttal többet kap havonta.

A minisztert kérdezték az ellenzéki pártok által szorgalmazott alapbérről is, amelyre úgy reagált: lehet róla beszélni, de hitelességi aggályai vannak, mert emlékszik az előző kormányok bércsökkentésére, a 13. havi juttatások megszűntetésére, a családi pótlék megnyirbálására.

A deviza alapú autóhitelek forintosítására vonatkozó kérdésre pedig úgy felelt: egyelőre kisebbségben van azzal a véleményével, hogy meg kell tenni, de előbb-utóbb foglalkozni kell vele, mert nem tartható, hogy az emberek már rég visszafizették autóik árát és még most is háromszor annyival tartoznak.

A sajtótájékoztatón téma volt az Első Nemzeti Közműszolgáltató is, Lázár János szavai szerint a kormány ebben látja a rezsicsökkentés garantálásának és folytatásának zálogát.

Emlékeztetett: az Első Nemzeti Közműszolgáltató a közelmúltban kezdte meg működését, és jelenleg mintegy 300 postán van lehetőség arra, hogy az emberek csatlakozzanak az állami gázszolgáltatóhoz, amely a tervek szerint olcsóbban, gyorsabban és jobb minőségben szolgáltat majd, a keletkező hasznát pedig rezsicsökkentésre kell fordítani.

Megerősítette egyúttal, hogy legkésőbb az év végén megkezdi a cég az áramszolgáltatást - ennek érdekében "komoly lépéseket" tesznek a következő hetekben -, és belép majd a távhőszolgáltatás piacára is.

Lázár János arról is beszélt, hogy meg kell védeni a rezsicsökkentést az Európai Bizottság "támadásától", a brüsszeli testület szerint ugyanis - mondta - ellentétes az uniós joggal, érdekekkel az eddigi 25-30 százalékos magyarországi rezsicsökkentés. A kormány a jövő héten első olvasatban tárgyalja a Brüsszelnek az ügyben adandó választ, amellyel megindulhat a párbeszéd a kabinet és a bizottság között - közölte a miniszter.

A politikus a kabinet egyik legfontosabb feladatának nevezte, hogy a következő félévben megvédje és folytathassa a rezsicsökkentést a lakosságnak és az ipari szektornak egyaránt.

A nonprofit elveket követő Első Nemzeti Közműszolgáltató felállításáról szólva úgy fogalmazott: az 1990-es évek privatizációja után ez az első olyan valódi lépés, amely a rezsicsökkentés mellett hozzájárulhat ahhoz, hogy az emberek ne legyenek kiszolgáltatottak a közművállalatoknak.

Lázár János bejelentette egyúttal, hogy Orbán Viktor miniszterelnök - a Modern városok program részeként - jövő kedden Miskolcra látogat.

A kérdések között szóba került a jövő évi költségvetés, amellyel kapcsolatban a miniszter elmondta: a kormány április 22-én, jövő szerdán foglalkozik a büdzsé elfogadásának rendjével és lehetséges tartalmával első körben.
Szintén újságírói kérdésre a Miniszterelnökség vezetője jelezte, nem tud olyan tervről, hogy az állam további bankokat vásárolna.

Lázár Jánost kérdezték az Iszlám Állam jelentette terrorfenyegetettséggel összefüggésben arról is, hogy szükséges-e a hazai biztonsági szint emelése. Azt mondta: nem tart olyan fázisban az ügy, hogy "látványos kirakatakciókra lenne szükség", a nemzetbiztonsági kabinetnek havonta több alkalommal is elhárító és hírszerző tevékenységeket kell értékelnie.

A tapolcai időközi választással összefüggésben úgy értékelt: tiszteletben kell tartani a választók döntését, s ebben a választókörzetben is - ahogy az egész országban - többet kell foglalkozni a munkahelyteremtéssel és több segítséget kell adni a családoknak.

Az új jobboldali médiabirodalom kialakulását firtató kérdésre pedig úgy reagált: nincs véleménye, ugyanakkor a tapolcai választási kampányban világossá vált, hogy "nagy szerelem és szép barátság van kibontakozóban Simicska Lajos és a Jobbik között".

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com