Lázár: meg kell védeni a jogi határzárról szóló törvényt

A tárcavezető közölte: a kormány szerint az európai joggal összeegyeztethető törvénycsomagot hagyott jóvá az Országgyűlés.

Hozzátette, a kabinet megítélése szerint a biztonság fontosabb az illegális bevándorlók szabad mozgásának garantálásánál. Azt is mondta, hogy a jogszabály teljesíti Németország és Ausztria elvárásait, a két ország ugyanis rendszeresen kritikát fogalmazott meg amiatt, hogy továbbra is migránsok százai, ezrei érkeznek hozzájuk a balkáni útvonalról. Így ez a törvénycsomag segít Németországnak és Ausztriának is - jelentette ki.



Megerősítette egyúttal, hogy a már épülő második határkerítésnek május 1-jéig kell elkészülnie. Az úgynevezett szisztematikus határellenőrzési rendszer uniós elfogadását firtató kérdésre a miniszter azt válaszolta: Magyarország azzal a feltétellel szavazta meg, hogy a határon kialakuló torlódás esetén fel lehet függeszteni a rendszer alkalmazását.

Lázár János szólt az Európai Tanács elnökének esedékes választásáról is, amellyel kapcsolatban közölte: mivel a magyar kormánypártok az Európai Néppárt tagjai, ezért a pártcsalád javaslatát támogatják. Orbán Viktor az elmúlt időszakban próbált kompromisszumot létrehozni Lengyelország és az Európai Tanács (ET) tagjai között, de ez nem vezetett eredményre.

A magyar kormánypártok így a néppárti tagságból eredő kötelezettséghez tartják magukat, még akkor is, ha megértik az ET-elnöki jelöléssel kapcsolatban a lengyelek problémáját - fejtette ki Lázár János, utalva arra, hogy a lengyel kormány nemrég váratlanul bejelentette: a jelenlegi ET-elnök, Donald Tusk helyett Jacek Saryusz-Wolski európai parlamenti képviselőt jelöli a testület élére. A legnagyobb európai pártcsalád, az Európai Néppárt Donald Tusk jelöltségét támogatja.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt is bejelentette, hogy a kormány - a Nemzeti Emlékezet Bizottságának javaslata alapján - átadja a titkosszolgálati mágnesszalagokon tárolt adatokat az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának. A rendszerváltás előtt a Belügyminisztérium által keletkezetett minősített adatoknak és az Alkotmányvédelmi Hivatal kezelésében lévő adathordozóknak legkésőbb az első félév végéig kell átkerülniük a levéltárba - tájékoztatott a tárcavezető.

Azt is mondta, hogy ezt követően megkezdődik az adattartalmak minősítésének felülvizsgálata. Lázár János tájékoztatást adott a kanyaróhelyzetről is. Szerda délutáni adatokra hivatkozva közölte: országosan eddig 29 kanyarógyanús megbetegedést jelentettek, ami egészségügyi dolgozókat és civileket is érint. A betegek ellátása zajlik, a szükséges oltóanyag és gyógyszer rendelkezésre áll. Először a makói kórházban ütötte fel a fejét a megbetegedés, vélhetően egy Romániából érkezett beteg ellátása miatt - erősítette meg.

A megbetegedettek számával kapcsolatban csütörtök délután várható újabb adat - tette hozzá a miniszter. Azt is mondta, hogy minden megbetegedettnek volt védőoltása. Beszámolt továbbá arról, hogy a stratégiai kabinet jóváhagyta a kiváló, a saját szakterületükön a világ élvonalába tartozó kutatóknak szóló programot, amelybe 2022-ig 9 milliárd, majd évi 3 milliárd forint kerül. Tudatta emellett, hogy Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos javaslatára jóváhagyták a gyermek és ifjúsági gyalogos vándortáboroztatás programját, amelyre 172 millió forint támogatást biztosítanak.

A 9 osztályos általános iskola ügyében Lázár János kérdésre azt mondta: ha a köznevelési kerekasztal támogatja, és meglesz róla a szakmai konszenzus, leghamarabb 2019 őszén indulhat, felmenő rendszerben. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a kormány nem döntött a bevezetéséről.

A sajtóhírek szerint az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke, Handó Tünde ellen zajló bírói tiltakozás ügyét Lázár János - személyes véleményét tolmácsolva - úgy kommentálta: Handó Tündét támogatni kell abban, hogy a bírói korrupcióval szemben fellépjen, veszélyt jelent ugyanis az igazságszolgáltatásba vetett hitre nézve, ha egy bíróval szemben felmerül a korrupció gyanúja.

Lázár János a tájékoztató elején a kormány nevében együttérzését fejezte ki az életének 90. évében elhunyt Oláh György Nobel-díjas kémikus hozzátartozóinak. Szavai szerint egy nagy hazafit, a magyar tudományos élet egyik legkiválóbb tagját veszítette el a magyarok közössége.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com