Liberálisok: nem előnyös Magyarországnak Trump győzelme

Szent-Iványi István szerdai budapesti sajtótájékoztatóján gratulált Donald Trump győzelméhez, ugyanakkor csalódottságának adott hangot. Úgy értékelt, hogy soha nem volt ennyire megosztott az Egyesült Államok, és kétséges, hogy a republikánus elnök képes lesz-e összefogni az országot.

A Liberálisok szakpolitikusa azt mondta, aggódnak, mert Donald Trump nyilatkozataiból bezárkózó, Európától elforduló amerikai külpolitika képe rajzolódik ki, pedig a világ olyan kihívásokkal szembesül, amelyek leküzdéséhez elengedhetetlen az Egyesült Államok támogatása. Példaként említette a terrorizmust és "az orosz agressziót" is.



Szent-Iványi István ugyanakkor leszögezte: egyelőre nem tudni, kik lesznek a külügyi vezetők, ezért csak óvatos következtetéseket lehet levonni.
Kitért arra is: külön kell választani, hogy az elnökválasztás eredménye miként érinti Magyarországot általában és miként a magyar kormányt.


Donald Trump programbeszéde azt vetíti előre, hogy gyengülni fog az Egyesült Államok NATO iránti elkötelezettsége. Másrészt, az amerikai kereskedelem elzárkózása várható, ami hátrányos Magyarországnak a jelentős amerikai export miatt. Emellett az amerikaiak eddig mindig következetesen kiálltak a demokrácia és az emberi jogok mellett, és félő, hogy ez a jövőben szintén kevésbé lesz így - sorolta a liberális politikus az általa kedvezőtlennek ítélt tényezőket.

Szent-Iványi István jelezte, hogy a magyar kormány kedvezően értékeli az elnökválasztás eredményét. Utalt Orbán Viktor reggeli Facebook-bejegyzésére, amelyben a miniszterelnök nagyszerű hírnek nevezte a republikánus jelölt győzelmét. Orbán Viktor arra számít, hogy javulni fog a magyar-amerikai kapcsolat, az Egyesült Államok kevésbé kritizálja majd a magyar demokráciát és a különutas politikát - mondta.

A liberális politikus értékelése szerint ugyanakkor Magyarország egésze nem jár jól azzal, hogy Donald Trumpot választották meg elnöknek.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com