• 4 ℃ / 9 ℃

LMP: a kormány azonnal csökkentse a tej áfáját!

Az LMP felszólította a kormányt, hogy azonnal csökkentse 18 százalékról 5 százalékra a tej általános forgalmi adóját.

Lengyel Szilvia, az ellenzéki párt elnökségi tagja, vidékfejlesztési szakszóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóját követően az MTI-nek elmondta: az LMP továbbra is azt szeretné, ha minden alapvető élelmiszer áfáját 5 százalékra csökkentené a kabinet.

lmp

Ez a lépés a tej esetében lenne az egyik legsürgetőbb, hiszen a magyar termelők nagy bajban vannak, közülük sokan csődbe mehetnek a következő hónapokban, ha a kormány nem segít a forgalmi adó mérséklésével - fejtette ki. Hozzátette: a magyar nyerstej felvásárlási ára decemberben 22 százalékkal csökkent az előző évihez képest az uniós kvóták módosítása miatt.

Lengyel Szilvia szerint emellett az uniós túltermelési válság, az orosz embargó és a kínai kereslet csökkentése is lefelé nyomja az uniós tejárakat. Ráadásul a magyar kormány "hibás adópolitikája" miatt Magyarországon "virágzik az áfacsalás", így sokszor a termelői ár alatt kerül külföldi tej a magyar boltokba - mondta az LMP szakszóvivője, aki szerint a közétkeztetésben is sok, áfacsalástól érintett tejet használnak, ezért a szolgáltatóknak elő kellene írni a friss termékek használatát.

Az ellenzéki párt elnökségi tagja szólt arról is, hogy a tej áfájának azonnali csökkentését követően az összes tejtermék forgalmi adóját mérsékelni kellene, lehetőleg még az év végéig. Ez ugyanis rendkívül előnyös lenne a helyi gazdaságnak és gazdálkodóknak, továbbá csökkentené a dolgozói szegénységet és a korrupciót - közölte Lengyel Szilvia.

MTI

Hozzászólások


Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

A Mandiner tudósítója kérdésére elhangzottak válaszok, frázisok tárgyalóképes politikusoktól, aztán jött a kultúrsokk!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

A mondva csinált rendszerváltás milliárdosairól már alig lehet hallani, de a nevek hallatán menten beugrik mindenkinek, hogy kikről lehet szó.

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

A Kádár korszak óta nem hallhattunk olyan szép szavakat a nyugdíjemelésről, Erzsébet utalványról, ahogy azt Kusovszky Imréné megfogalmazta a köztévében.

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

Azt üzenték Orbán Viktornak, hogy ne provokáljon, mert a románoknak is van tűréshatára.

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Ezzel az LMP szeretné felhívni a figyelmet, hogy a kormány felhatalmazás nélkül folytatja a földárveréseket.

Bevándorlónak lenni megélhetési forrás, a muszlimokat nem lehet integrálni

Bevándorlónak lenni megélhetési forrás, a muszlimokat nem lehet integrálni

A muszlim migránsok integrálása nem lehetséges, mert ők az iszlám társadalmat akarják reprodukálni.


Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentette a Fővárosi Törvényszék csütörtökön Pityinger Lászlót, akit Orbán Viktor kormányfő hungarocellből készült szobrának három évvel ezelőtti ledöntésével kapcsolatban garázdasággal vádoltak.

Megkérdezték a magyarokat melyik országtól félnek és örülnek-e Trump győzelmének

Megkérdezték a magyarokat melyik országtól félnek és örülnek-e Trump győzelmének

Reprezentatív felmérést készítettek 1000 fő részvételével a magyarok külföldi politikusokhoz való viszonyulásáról.

Magyarország nyugathoz, vagy kelethez tartozik? – videó

Magyarország nyugathoz, vagy kelethez tartozik? – videó

Vona Gábor politikus és Puzsér Róbert keményvonalas kritikus vélekedik Magyarország hovatartozásáról.

Honatyák a Házban munka közben – vicces videó

Honatyák a Házban munka közben – vicces videó

Jól összevágott videó készült a parlamenti munkáról, amire a Magyar Narancs bukkant rá.

http://ujhazak.com