LMP: a kormány eltünteti a munkanélkülieket

Szél Bernadett hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében így értékelte a legfrissebb KSH adatokat. Az ellenzéki politikus azt írta: a kormány számára nem azt jelenti a teljes foglalkoztatottság, hogy minél több embernek van tisztességes bért fizető munkája.

Orbán Viktor azzal is megelégszik, ha dolgozó szegények tömegével nő a foglalkoztatási statisztika és egészségkárosodott emberek út szélén hagyásával csökken a munkanélküliség - közölte.



Az LMP szerint a statisztikák bűvölése helyett a munkaerőhiány kezelésével kellene foglalkoznia a kormánynak: valódi béremeléssel, a külföldi multikra alapozott munkahelyteremtés helyett a hazai kkv-k megerősítésével és a munkaerő képzettségének növelésével - olvasható a közleményben. A KSH hétfőn azt közölte: 2016. november-2017. januárra 198 ezerre csökkent a munkanélküliek száma, ami 82 ezerrel alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

A munkanélküliségi ráta 1,9 százalékponttal 4,3 százalékra csökkent, és 0,1 százalékponttal alacsonyabb a tavalyi negyedik negyedévinél. A nők munkanélküliségi rátája 2,2 százalékponttal 4,1 százalékra javult, és a tavalyi negyedik negyedévhez képest is 0,4 százalékponttal csökkent, a férfiaknál 1,6 százalékpontos éves csökkenéssel 4,4 százalékon maradt.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com