LMP: a korrupció folytatódik, csak ötszörös szorzóval

Hadházy Ákos csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján olyan Békés megyei, összesen 17 milliárd forintos uniós programokra hívta fel a figyelmet, amelyeket egy korábbi lopássorozat folytatásának titulált.

Az ügyet Simonka György fideszes képviselőhöz is kötötte, mondván: a politikus unokatestvére is vezette korábban azt a Dél-Békési Mezőgazdasági Termelőkért Alapítványt, amely "3 milliárd forintot tett el, gyakorlatilag a semmire", de a fideszes politikushoz kapcsolódó céghálókból ismerhető emberek is feltűntek a projektek körül.



Hadházy Ákos a Békés Megyei Önkormányzat honlapjáról is megismerhető projektek közül a többi közt egy 2,8 milliárdos, a fiatalok helyben tartását célzó programot emelt ki, mondván: ebből mindössze 430 millió ment ösztöndíjra, a többi szerinte túlárazott és "hihetetlen" tételekre. Furcsállta például a háziorvossá és szakdolgozóvá válásra motiváló vállalkozói készségfejlesztő kiadványt, amely csaknem 20 millió forintért, 30 ezer példányban készült el.

Elismerte: nem tudható, hogy a 17 milliárd forintos programsorozat hány százaléka ment fiktív tételekre, leszögezte ugyanakkor: azért merik ezt megtenni, mert a hazai hatóságok nem tárják fel az ügyeket, az OLAF kapacitása pedig véges.

A politikus arra a kérdésre, hogy a párt egy aláírásgyűjtőjét csütörtökön bántalmazták Budapesten, azt mondta: a magyar politikai élet évek óta a hívek egymás elleni felhergeléséről, a közélet hiszterizálásáról szól. Hozzátette: ez jelenleg leginkább a kormány szándéka, az atrocitások pedig ennek a következményei.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com