LMP: a tejágazat az összeomlás szélén áll

Az LMP szerint a tejtermelőknek ítélt 11,44 milliárd forintos többletforrás csak egyfajta lélegeztetőgép, a tejágazat az összeomlás szélén áll, intézkedésekre van szükség mihamarabb.

Lengyel Szilvia, az ellenzéki párt elnökségi tagja, vidékfejlesztési szakszóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóját követően az MTI-nek elmondta: valódi megoldást jelentene például a piac fehérítése, az áfacsalások megszüntetése, a tej általános forgalmi adójának 18 százalékról 5 százalékra csökkentése, és ennek még az idei évben történő kiterjesztése az összes tejtermékre.

lmp

A politikus szükségesnek tartja továbbá, hogy költséghatékony beruházások, technológiai fejlesztések jöjjenek létre, ami magasabb foglalkoztatási szintet, több hozzáadott értéket eredményezne.

Szintén fontosnak nevezte a tejtermékek hamisításának megállítását, a közétkeztetés ellátását minél nagyobb mértékben magyar nyerstejből készült termékekkel.

Mindezen felül közösségi marketingre, szervezett termékpályákra és tejtermelőcsoportokra van szükség - mondta Lengyel Szilvia.

Hangsúlyozta: hiába szavaztak meg több mint 11 milliárd forintos rendkívüli támogatást, a gazdák már nem hisznek a kormány szakértelmének. A tejtermelők ezért március 18-án tüntetnek a dömpingáras tejtermékimport, a tisztességtelen kereskedelmi magatartás és az alacsony felvásárlási árak ellen. Az LMP pedig szolidaritását fejezi ki és támogatja a tiltakozókat.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com