LMP: alapvető gazdaságpolitikai fordulatra van szükség

Az LMP szerint alapvető gazdaságpolitikai fordulatra van szükség Magyarországon az elmúlt huszonöt év "zsákutcás fejlődését" követően.

Schiffer András, a párt társelnök-frakcióvezetője csütörtökön Pécsett, országjárása baranyai állomásaihoz kapcsolódó sajtótájékoztatón azt mondta: a fejlesztési és szabályozási támogatásokat nem az összeszerelő üzemeknek, hanem a helyi gazdaságnak, a szövetkezeteknek, a kis- és középvállalkozói (kkv-) szektornak kellene adni.

schiffer andrás

Az egykor Pécsett működő, elektronikai termékek előállításával foglalkozó finn Elcoteq vállalat gyáregységének négy évvel ezelőtti bezárása jól mutatja, mi történhet, ha az előző kormányok és a jelenlegi kormány gazdaságpolitikája összeszerelő csarnokká változtatja Magyarországot - jegyezte meg Schiffer András.

Hozzátette, az Elcoteq távozása után Pécs környékén kiderült, nincs olyan erős helyi gazdaság, olyan kkv-szektor, amely több ezres munkanélküli tömeget képes lenne felszívni.

Az, hogy ma az elsődleges mutatók alapján nincs kiugró munkanélküliség a város környékén, kizárólag annak tudható be, hogy a munkaképes, állást kereső lakosság jelentékeny része elhagyta a térséget, az országot - mondta.
A politikus közölte, az LMP azt látja, Magyarországon az összeszerelő csarnok alternatívája a kivándorlás, ezen a párt változtatni szeretne 2018-ban.

Schiffer András a földárverésekkel kapcsolatos újságírói kérdésre azt mondta: azok azt a politikát erősítik, hogy az összeszerelő csarnokok mellett a magyar vidéket nagybirtokok uralják, a földprivatizáció által is támogatott nagybirtokrendszer ugyanakkor kevés munkaerőt igényel, és ez a kisbirtokok, a családi gazdaságok, az önfenntartó közösségek, a falvak fejlődése ellen hat.

Schiffer András közölte: a licit, a földárveréseknek az elmúlt hetekben közzétett egyéb szabályai az LMP azon gyanúját erősítik, hogy a Fidesz a földprivatizációval kijelöli a maga hűbéri láncolatát, Orbán Viktor "nagybirtokosokat próbál keltetőben kinevelni".

"Ha a kisbirtokot, családi gazdaságokat próbálnák helyzetbe hozni, nem ilyen módon adnák el a földet" - mondta.
"Az LMP minden törvényes eszközzel igyekszik majd akadályozni a földárveréseket, és az eladásokat mind egy szálig felül fogja vizsgálni a 2018-as kormányváltás után" - hangoztatta.

Schiffer András szólt arról, hogy az LMP parlamenti képviselői "nem nyomnak gombot" a költségvetési törvény módosítását célzó szavazáskor, "mert egy dolog a kapacitásbővítés, de messzemenően nem értenek egyet az MTVA költségvetési forrásainak bővítésével".

Angyal Károly, az LMP Baranya megyei elnöke, országos pártigazgató köszönetét fejezte ki a rendvédelmi, honvédségi dolgozóknak a migránskrízis kezelésében tanúsított helytállásért.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com