LMP: ma is a függetlenségért és az önrendelkezésért kell küzdeni

Szél Bernadett kijelentette: törekvéseink ma is abból az eszméből származnak, hogy saját politikai közösségünk sorsát mi magunk szeretnénk meghatározni. Megítélése szerint ebből a szempontból kell feltenni azt a kérdést, hogy Petőfi, Jókai, Vasvári vagy az első felelős kormány akart-e volna paksi bővítést, amellyel "áruba bocsátjuk cselekvési és döntési szabadságunkat"?

Milyen szuverenitás az, amelyet a kormány egy külföldi hatalommal összejátszva bocsát áruba az emberek feje felett? - sorolta kérdéseit, hangsúlyozva: nem akarnak rabjai lenni egy olyan döntésnek, amelyet a hátuk mögött, a hangjuk elhallgattatásával hoztak meg olyanok, akiket nem érdekel Magyarország jövője, csak a sajátjuk. Hadházy Ákos, a párt másik társelnöke a mintegy száz ember részvételével megtartott rendezvényen rendszerváltásról beszélt, amely szerinte szükségszerűen jár majd együtt a kormány leváltásával.



Azt a kérdést tette fel, hogy a kabinet választással vagy máshogy váltható-e le, majd hozzátette: nem kell félni a forradalom szótól, hiszen kis forradalmak már most is történnek. A "kis forradalmárok" közé sorolta például a Népszabadság egykori alkalmazottait. Bírálta azokat a politikusokat, akik szerint a következő választást még nem nyerheti meg az ellenzék, mert - mint mondta - akik nem tesznek meg mindent a kormány leváltásáért, azok az ország évtizedes lecsúszását kockáztatják.

Szerinte semmi nem mutatja, hogy ha ismét a jelenlegi kormány nyerne 2018-ban, ne nyúlna egyre durvább eszközökhöz, mert - tette hozzá - a kormány "túl sokat és túl nyíltan lopott". Mivel tagjai a börtönnel játszanak, félnek, és aki fél, az kiszámíthatatlan - vélekedett. Hadházy Ákos kijelentette azt is: nem várható, hogy tisztességes lesz a 2018-as választás, mivel a kormányoldal már most milliárdokat költ saját propagandájára.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com