LMP: máig hiányos a jogszabályi környezet

Az LMP szerint ma sincs olyan jogszabályi környezet, amely képes lenne a vörösiszap-balesethez hasonló tragédiák megelőzésére és a károk méltányos rendezésére.

Sallai R. Benedek, a parlament fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke a katasztrófa 5. évfordulója alkalmából írt, az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében emlékeztetett: tíz emberéletet, sok ezer emberi egzisztenciát sodort magával, hatalmas környezetpusztítást és 38 milliárd forintra rúgó környezeti károkat hagyott maga után a 2010. október 4-i vörösiszap-baleset.

LMP_logo

A Mal Zrt. zagytározójának átszakadása nemcsak a hasonló létesítmények, hanem a magyar környezetvédelmi szabályozás gyengeségére is rávilágított - fűzte hozzá.

Az ellenzéki politikus szerint a kormány a vállalati szempontokat rendre az emberi egészség és a környezetbiztonság elé helyezi, s ha az Orbán-kabineten múlik, a hasonló balesetek kockázata a jövőben is ugyanilyen magas marad.

Szóvá tette azt is, hogy a keletkezett károknak csak töredékét sikerült rendezni, a vétkes vállalat biztosítása csak 10 millió forintnyi kárösszeget fedezett és az időközben felszámolás alá került cég vagyona sem volt elegendő a rendezéshez.

Az LMP-s képviselő közölte: miközben már 2007-ben javaslat készült a kötelező környezeti felelősségbiztosítás bevezetésére, hogy a hasonló károk rendezése ne az adófizetőkre háruljon, a jogi rendezés mostanáig nem történt meg.

Sallai R. Benedek azt is bírálta, hogy a Mal-nak normál hulladéklerakásra adott engedélyt a környezetvédelmi felügyelőség, miközben a vörösiszap egyértelműen veszélyes hulladéknak minősül. Kifogásolta továbbá, hogy senkit nem vontak felelősségre amiatt, hogy az üzem haváriaterve mindössze 300 ezer köbméter kiömlésével számolt, miközben a kiömlött anyag mennyisége elérte az 1 millió köbmétert.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com