LMP: nem lehet tovább várni az ifjúsági garanciaprogram bevezetésével

Az LMP szerint nem lehet tovább várni az ifjúsági garanciaprogram bevezetésével, hazai és az új uniós ciklus forrásainak felhasználásával minden fiatalnak garantált lehetőséget kell adni, hogy bekapcsolódhasson a programba.

Szél Bernadett, a párt társelnöke az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben évről évre nő a kallódó fiatalok aránya, akik se nem dolgoznak, se nem tanulnak, a kormány nem él azzal az uniós program által biztosított lehetőséggel, amely négy hónapon belül garantált segítséget nyújtana 175 ezer fiatalnak.

lmpHozzátette, hogy az elhibázott oktatáspolitika miatt egyre többen morzsolódnak le már a középiskolában, és egyre több érettségizett előtt zárulnak be a felsőoktatás kapui is. A társelnök hivatkozott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek az LMP kérdésére adott válaszára, amelyben szerinte a kormány "beismerte", hogy 2018-ig nem lesz ifjúsági garanciaprogram, a rendszer csak 2018-ra lesz képes arra, hogy garantált segítséget nyújtson az iskola és a munka közt rekedt fiataloknak.

Az Országgyűlés honlapján olvasható miniszteri válaszban az áll, hogy a kormány 2014-20 között összesen 220 milliárd forintot, a foglalkoztatási célú uniós források egyharmadát kívánja a fiatalok elhelyezkedési lehetőségeinek javítására fordítani. Ebből a forrásból országszerte több mint 180 ezer fiatal részesülhet a fokozatosan kiépülő ifjúsági garancia támogatásaiban és szolgáltatásaiban. A rendszer teljes körű bevezetését Magyarország legkésőbb 2018-ra vállalta.

A válasz szerint az új program elindítása a 2014-20-as programozási időszak első intézkedései között szerepel. Így 2014 második felében a regisztrált - kiemelten a hátrányos helyzetű, alacsony iskolai végzettségű - fiatalok foglalkoztathatóságának javítását célzó, aktív munkaerő-piaci programok indulnak.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com