LMP: változtatni kell a tao-rendszeren

A Lehet Más a Politika (LMP) szerint változtatni kell a kultúra és a sport társasági adóból (tao) befolyó bevételeinek rendszerén.

Komlósi Csaba, az ellenzéki párt kulturális szakszóvivője erről azt követően beszélt vasárnap az MTI-nek, hogy budapesti sajtótájékoztatóján korrupciómentes kultúra- és sportfinanszírozást követelt.

kk

Hangsúlyozta, hogy a tao-pénzek már beépültek az intézmények mindennapi költségvetésébe. Szerinte az alapötlet nem rossz, ezért nem kell eltörölni az egész rendszert, azonban több ponton változtatni kellene rajta, hogy fenntartható legyen.

Komlósi Csaba az egyik problémát abban látja, hogy a tao-pénzek különböző "ügyeskedések" révén részben visszaáramlanak a "feladókhoz", ezért szigorúbban kellene szabályozni a rendszert, másrészt - szerinte - a tao-pénzek részben a kormánypártok politikai "holdudvarának" befolyását erősítik. Úgy fogalmazott: másodlagos az a vita, hogy közpénz-e a tao. Mivel annak társadalmi célokat kellene szolgálnia, ezért mindenképpen olyan elbírálást igényelne, mintha közpénz lenne.

A kulturális szakszóvivő hangsúlyozta, fontos szempont, hogy a tao-pénzek valódi támogatást nyújtsanak, ám szerinte ez jelenleg csupán részben teljesül.

Példaként említette, hogy a színházak esetében háttérbe szorulnak a minőségi követelmények a mennyiségiekkel szemben. Az intézmények érdeke az, hogy minél nagyobb jegyeladást mutassanak ki, ezért "fiktív jegybevételeket" generálnak. Ez sokszor azt jelenti, hogy ingyen osztogatják a jegyeket - fűzte hozzá.

A jelenlegi szabályozás szerint a magyar színházak és előadó-művészeti szervezetek támogatásának fontos eleme, hogy a hazai vállalkozások a taójuk egy részét átengedhetik a regisztrált és ellenőrzött előadó-művészeti szervezeteknek.

A társasági adókedvezmények révén az öt látványcsapatsportág (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda és jégkorong) is kiegészítő támogatáshoz jut, 2011 óta 204 milliárd forint ment ezekre a látványsportágakra a taón keresztül.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com