Magyarország elégedett Nagy-Britanniát akar látni a megreformált EU-ban

Magyarország elégedett és erős Nagy-Britanniát akar látni egy megreformált Európai Unióban, ez lenne előnyös a magyar kormánynak is - mondta Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai ügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, egy szakmai fórumon.

A Külügyi és Külgazdasági Intézet, valamint a brit nagykövetség által a Nagy-Britannia EU-tagságával kapcsolatos kérdésekről rendezett beszélgetésen az államtitkár kiemelte: Nagy-Britannia fontos partnere Magyarországnak. A magyar kormány csaknem száz százalékban egyetért azzal az iránnyal, amelyet a brit javaslatok kijelölnek, e javaslatok mögött jó szándékot lát, hogy erősebbé, versenyképesebbé tegyék az EU-t - jelentette ki.

david-cameron

David Cameron brit miniszterelnök szerint az Európai Unión belüli szabad munkaerő-áramlást a tagállamok gazdasági fejlettségéhez kell kötni, továbbá az euróövezeten kívüli tagországokat semmiféle hátrány nem érheti azért, mert nem csatlakoztak a valutaunióhoz. Cameron a közelmúltban részletezte azokat a reformokat, amelyekre a brit kormány szerint szükség van ahhoz, hogy Nagy-Britannia a jövőben is az EU tagja maradhasson.

Takács Szabolcs emlékeztetett: Magyarország már a kezdetektől, amikor az első javaslatokat mutatta be Nagy-Britannia, nyitott volt az együttműködésre, mert számára az erősebb Európa erősebb Nagy-Britanniával a legfontosabb.

Magyarország nyitott akár az alapszerződések módosítására is, konstruktív és pragmatikus partner mindaddig, amíg egyik javaslatban sincs semmilyen diszkrimináció - magyarázta. Úgy vélte, fenn kell tartani az egyensúlyt a négy szabadság (az áruk és a tőke szabad áramlása, a személyek szabad mozgása és a szolgáltatások szabadsága) között, amelyeken az EU alapul. Lényeges az eddigi eredmények megőrzése is - tette hozzá.

Takács Szabolcs közölte: a lényeg, hogy olyan unióra van szükség, amely megfelel a realitásoknak és a polgárok elvárásainak, ha ehhez szerződésmódosítás kell, akkor "miért ne?".

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy különbséget kell tenni a migránsok és az EU-tagállamokból érkező bevándorlók között, különösen a kommunikációban.

Vijay Rangarajan, a brit Külügyi és Nemzetközösségi Hivatal európai igazgatója hangsúlyozta: egy EU-tagállam uniós tagságának újratárgyalása, népszavazás kiírása erről a kérdésről újszerű dolog az EU-ban, de Nagy-Britannia olyan reformokat szeretne elérni e folyamat révén, amelyek minden tagállamnak és az uniónak is előnyösek.

Mint mondta, Nagy-Britanniában 40 évvel ezelőtt rendeztek referendumot az ország EU-tagságáról, és azóta sok minden megváltozott. Sok előnye van az uniós tagságnak, a legjelentősebb az egységes piac.

Vijay Rangarajan közölte: az EU sem tökéletes, sok nyilvánvaló probléma van, így például az euróval, egyes szabályozásokkal kapcsolatban, és azzal is, hogy az emberek mennyire bíznak abban, hogy ez a rendszer jó válaszokat ad a kihívásokra.

Emlékeztetett: David Cameron nemrég bejelentette, hogy egyebek mellett az euróövezetről, a versenyképesség növeléséről tárgyalna az unióval. Megjegyezte: a reformokhoz szükségük van más országok támogatására, így Magyarországéra is.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com