Magyarország lesz 2016-ban az OECD miniszteri értekezletének alelnöke

A világ fejlett ipari országait tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tanácsa szerdán egyhangúlag jóváhagyta Magyarország alelnöki jelölését a 2016. évi miniszteri értekezletre - tájékoztatta az MTI-t a párizsi székhelyű szervezet állandó magyar képviselete.

Az elnöki pozíciót Chile tölti be, a további két alelnök Finnország és Japán.

oecd

Cséfalvay Zoltán, Magyarország OECD-UNESCO nagykövete a döntés kapcsán kiemelte, hogy ez a fontos poszt egy újabb lehetőség a magyar gazdaságpolitika bemutatására, valamint az OECD és Magyarország közötti kapcsolatok erősítésére.

A nagykövetség tájékoztatása szerint az OECD legjelentősebb és egyúttal legnagyobb nemzetközi visszhangot kiváltó rendezvénye az éves miniszteri értekezlet, amelyet június elején tartanak Párizsban a 34 tagállam gazdasági minisztereinek és külügyminisztereinek részvételével. A miniszteri értekezletet időben közvetlenül megelőzi egy kétnapos szakmai rendezvénysorozat is, az OECD Fórum, amely a politikai jellegű miniszteri értekezlettel együtt alkotja az OECD Hetet.

Cséfalvay Zoltán szerint "az alelnöki pozíció kivételes lehetőséget nyújt mind hazánk húszéves OECD-tagságának méltó megünneplésére, mind pedig a magyar gazdasági eredmények és gazdaságpolitikai törekvések széles nemzetközi, szakmai és politikai közönség előtti bemutatására". Miután a miniszteri értekezlet elnökségét és alelnökségét adó tagállamoknak közvetlen befolyásuk van az értekezlet tematikájának és programjának kialakítására, "az alelnökség kitűnő alkalmat ad arra, hogy a magyar gazdaságpolitikai törekvések az eddiginél sokkal erősebben jelenjenek meg az OECD napirendjében" - hangsúlyozta a nagykövet.

A miniszteri értekezlet alelnöksége 2016 első félévében kiemelt nemzetközi figyelmet jelent. Cséfalvay Zoltán jelezte, hogy ezt a lehetőséget az OECD párizsi székhelyén szeretnék önálló, a hazai gazdasági és külgazdasági eredményeket és célokat központba állító rendezvényekkel kiaknázni. A nagykövet hangsúlyozta, hogy terveik között szerepel 2016 első fél évében az OECD-ben miniszterelnöki látogatás és magas szintű gazdasági konferenciák szervezése.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com