Május 1. - Gyurcsány: a rendszerváltozás óta elfeledett hatmillió embernek kell igazságot adni

A Demokratikus Koalíció szerint a rendszerváltozás óta eltelt huszonöt év legalább az ország kétharmadának adósa maradt, ezért ennek az "elfeledett hatmillió" embernek kell igazságot adni.

A DK olyan programot készít, amely rájuk hívja fel a figyelmet, és amikor a párt kormányra kerül, ezek az emberek az ország tisztességesen megfizetett, megbecsült tagjai lesznek - mondta Gyurcsány Ferenc pártelnök a DK május elsejei rendezvényén a budapesti Városligetben, Az elfeledett hatmillió ember programja című elképzeléseiket ismertetve.

Download (4)

Gyurcsány Ferenc azt mondta, ha méltóképpen akarjuk ünnepelni május elsejét, szeretnénk megteremteni a munka becsületét és sikeres részei akarunk lenni az európai nemzetek közösségének, akkor előfeltétel, hogy "Orbánnak és kormányának mennie kell".

Szavai szerint a kormányon lévők minden nap ártanak hazánknak, ezért ha kell, minden nap elmondják, előrehozott választásokat akarnak.

A pártelnök a rendszerváltozást nagyszerű történelmi teljesítménynek nevezte, de hangsúlyozta, hogy sok ember nem sikerként éli meg elmúlt huszonöt év nagyobbik részét.

Kijelentette, hogy kormányra kerülve "nyakunkba fog szakadni" egy ország, amelyik "fáradt, csalódott és reménytelen". Hangsúlyozta, hogy 1956 és a rendszerváltozás között csaknem háromszorosára nőtt az emberek reáljövedelme, ami viszont azóta gyakorlatilag nem növekedett.

Az állam által megállapított létminimum 93 ezer forint annyira elég, hogy ebből egy felnőtt enni, lakni tudjon.

Eközben az állam szerint legális ennél kevesebbért, 67 ezer forintért napi nyolc órában dolgoztatni egy embert - emelte ki.

Kormányra kerülésük után öt éven belül szeretnék elérni, hogy a minimálbér ne legyen kevesebb a mindenkori létminimumnál - mondta. Hozzátette, ezt úgy kell megtenni, hogy az ország működőképes maradjon.

Nem a vállalkozásokat akarják tönkretenni a magasabb bérrel, hanem azt akarják, hogy a vállalkozások és az állam tegyenek erőfeszítést arra, hogy mindenki emberhez méltó életet éljen és ha dolgozik, akkor fizessék meg - fogalmazott.
Aki dolgoztat, az fizessen is - jelentette ki, hangsúlyozva, azt tapasztalja, sokan még a jogos bérüket sem kapják meg, arra hivatkozva, hogy rosszul megy az őket foglalkoztató cégnek.

Emlékeztetett arra, hogy a cégek vezetői és tulajdonosai már jelenleg is teljes vagyonukkal felelnek a környezeti károkozásért. A DK részvételével létrejövő kormány megvalósítja majd, hogy a gazdasági társaságok vezetői és tulajdonosai teljes vagyonukkal, korlátlan mértékben feleljenek a munkásoknak járó bérért is - folytatta.

"Számoljunk le a rezsihazugsággal és teremtsünk rezsiigazságot" - fogalmazott. Visszautalt arra, hogy miközben a rendszerváltozás óta a reáljövedelmek lényégében nem nőttek, a rezsiköltségek jelentősen magasabbak lettek. A kormány intézkedései miatt a magasabb jövedelműek többet kaptak, az alacsony jövedelműek kevesebbet, a közműszolgáltatók pedig tönkrementek - mondta.

Az emberi élet minimumához szükséges legalapvetőbb javakhoz, némi vízhez és áramhoz mindenki ingyen jusson hozzá - javasolta.

Gyurcsány Ferenc szerint "lopásra és gazemberségre épül ez a kormányzat", rokonok, haverok, bennfentesek gazdagodnak, miközben a többség belefárad a küzdelembe.

A kabinet a legrosszabb ösztönökre játszva szeretné rávenni az embereket, hogy "zárják be" az országot; az élet urának és Istennek képzelik magukat, úgy gondolják, hogy ha "szerezhetnek három szavazatot", akkor szívesen napirendre veszik a halálbüntetést - fogalmazott.

A DK elnöke kijelentette, hogy megfojtja az országot a korrupció. A politikai korrupció sokáig nem válogatott oldalak között, mértékben lehetett különbség, de ma már minőségben is van - mondta.

Hozzátette, nincsen új Magyarország, amíg a törvényalkotók lopnak. Aki hozzányúl a közöshöz, aki önmagát gazdagítja, azzal szemben nem lesz megbocsátás - szögezte le.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com