Megszűnik több közigazgatási illeték és díj

A 180 igen szavazattal, 1 nem ellenében elfogadott döntés értelmében március 1-jétől nem kell illetéket fizetni az anyakönyvi kivonatért, a 18 éven aluliaknak az általános tételű közigazgatási eljárásokért, a 65 évnél idősebbeknek pedig a magánútlevélért. Nem lesz díjköteles a családi név korrekciójára irányuló eljárás sem.

A családi otthonteremtési támogatás igényléséhez kapcsolódó ügyintézés megkönnyítése miatt nem kell fizetni a jogviszonyt igazoló egészségbiztosítási pénztári hatósági bizonyítvány kiállításáért.



Mentesülnek az illeték megfizetése alól azok, akik az egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő adatokról állíttatnak ki hatósági bizonyítványt, vagy kft.-t, egyéni céget, közkereseti, betéti társaságot jegyeztetnek be a cégbíróságon. Utóbbi ügycsoportban közzétételi költségtérítést sem kell fizetni. Megszüntetik a szállásadói nyilatkozattal kapcsolatos, valamint a Magyarország területén kívül élő magyar állampolgárok nyilvántartásba vételére vonatkozó illetéket. Az építésügyi eljárási szabályokkal összefüggésben is több illeték csökken vagy megszűnik.

A hatósági bizonyítvány kiadása például 3000 forint lesz, a nem hiteles, elektronikus tulajdonilap-másolatot pedig évente kétszer díjmentesen lehet lekérni. A módosítás értelmében illetékmentes lesz az öntözési berendezések engedélyezésnek eljárása és a közműpótló talajvízkút létesítésének, átalakításának, megszüntetésének engedélyezése.

A szétaprózott termőföldek egyszerűbb egyesítése miatt megszűnik a telekalakítási eljárásért fizetendő díj. A döntés érinti az igazságszolgáltatást is: a továbbiakban nem kell díjat fizetni az igazságügyi szakértői névjegyzékbe történő bejegyzés és a szakterület kiterjesztése esetén. A kormány korábbi közlése szerint az újabb bürokráciacsökkentő intézkedés a lakosságnak 400 milliós, míg a vállalkozásoknak további 1,2-1,3 milliárd forintos megtakarítást jelent.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com