Megválasztották az Alstom-ügyet vizsgáló bizottság tagjait

Megválasztották az Alstom-ügyet vizsgáló ideiglenes bizottság tagjait, a testületnek az év végéig kell jelentést tennie a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése értelmében.

A bizottság elnöke Borbély Lénárd, Csepel kormánypárti polgármestere lett, a bizottság további két tagja Orbán Gyöngyi (Fidesz-KDNP) és Geiger Ferenc (civil szervezetek), Soroksár polgármestere.

fővárosi közgyűlés

A testület erről 28 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett döntött.

A Fővárosi Közgyűlés május 12-ei rendkívüli ülésén döntött arról, hogy az Alstom metrókocsik beszerzése ügyében felmerült korrupciós vádak kivizsgálására háromtagú ideiglenes vizsgálóbizottságot hoz létre.

Az ideiglenes bizottság feladata a metrókocsik beszerzéseivel kapcsolatos döntéshozási mechanizmusok működésének, a szerződéskötések körülményeinek, a döntések előkészítésében résztvevők felelősségének vizsgálata és erről jelentés készítése.

Az Egyesült Királyság Jelentős Csalások Elleni Hivatala Alstom-vezetőket vádolt meg azzal, hogy összesen 2,3 millió eurós kenőpénzt adtak vagy beleegyeztek, hogy adnak a BKV tisztviselőinek, ügynökeinek. Mindezt annak érdekében, hogy befolyásolják a budapesti közlekedési céget az Alstom szerelvényeinek megvásárlása érdekében. A fenti tények szükségessé teszik egy vizsgálóbizottság létrehozását, amely a megállapításairól jelentést készít a Fővárosi Közgyűlésnek - olvasható az elfogadott előterjesztésben.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com