Miskolci Fidesz-KDNP: folytatódik a nyomortelepek felszámolása

Miskolcon folytatódik a nyomortelepek felszámolása, a városvezetést erre voksaikkal a miskolciak többsége is felhatalmazta, az önkormányzat pedig a jogszabályoknak megfelelően jár el - jelentette ki Soós Attila, a miskolci képviselő-testületben többségben lévő Fidesz-KDNP-frakció vezetője szerdán sajtótájékoztatón.

Az önkormányzati képviselő úgy fogalmazott: Miskolc vezetése elkötelezett a nyomortelepek felszámolása, megszüntetése mellett, "ez a szándék rendkívüli széleskörű társadalmi támogatással" bír.

fideszkdnp

Mint mondta, ez a program nem fejeződött be, folytatódik a nyomortelepek felszámolása, az ott lakók kilakoltatása.

A miskolci önkormányzat 2014 májusában fogadott el határozatot a nyomortelepek felszámolásáról.

A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében "a cigányellenes politika" beszüntetésére, az úgynevezett számozott utcák lakóinak emberhez méltó elhelyezését szolgáló intézkedési terv kidolgozására, továbbá a kilakoltatások felfüggesztésére szólította fel a miskolci önkormányzatot.

Soós Attila leszögezte: "Miskolc önkormányzata elkötelezett meghirdetett programja mellett, a nyomortelepek felszámolása - minden ellenkező állítással szemben - folytatódik", a városvezetés minden jogszabályi kötelezettségének eleget tesz. "A szándék egyértelmű és erős, meg kívánjuk szüntetni Miskolcon a nyomortelepeket" - hangoztatta a fideszes várospolitikus.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com