MSZP: a családok fele hitelből finanszírozza az iskolakezdést

A magyar családok több mint fele nem tudja hitel nélkül finanszírozni az iskolakezdést - mondta Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Az Országgyűlés népjóléti bizottságának tagja azt mondta, hogy a közzétett adatok szerint a szülők több mint 18 százaléka már vett fel kölcsönt iskolakezdésre és 35 százalékuk tervezi ezt.

mszp

A képviselő egy budapesti hipermarket előtt tartott sajtótájékoztatót, miután az iskola által összeállított lista alapján megvásárolta egy 5. osztályos fiú tanuló tanszereit, emellett a mindennapos testneveléshez tornaruhát, valamint a tanévnyitóra ruhát és cipőt is vett.

Mint mondta, nem a legdrágábbakat vette meg, hanem azokat, amelyeket egy átlagos család megengedhet magának, de még így is a tanszerekért 40 451 forintot fizetett, a tornaruháért 6500-at, az ünneplő cipőért 5500-at.

Az összesen fizetett 65 ezer forintban nincs benne még a póló, nadrág, fehérnemű, amiben a gyerek iskolába megy - tette hozzá. Megjegyezte: ráadásul egy átlagos családban nem egy, hanem két, esetenként három iskoláskorú gyerek is van, így ezeknek a családoknak többszörös terhet jelent az iskolakezdés.

Szólt arról is, hogy az 5. osztálytól kötelező az idegen nyelv tanulása is, és gyakran két idegen nyelvhez is meg kell vennie a szülőknek a könyveket, ami további akár 16 ezer forintos költséget is jelenthet, és ezt szintén nem finanszírozza az állam.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: a Fidesz kommunikációs szakemberei nap mint nap a magyar családok arcába hazudnak arról, hogy mennyire ingyenes az iskolakezdés. Hozzátette: a Fidesz ne folytassa a hazug propagandát, a magyar családok tudják, mennyibe kerül az iskolakezdés.

Jelezte: a vasárnap vásárolt iskolaszereket és ruhákat Hajdú-Bihar megyében, a körzetében fogja egy hátrányos helyzetű, 5. osztályos kisfiúnak és szüleinek felajánlani.

Bangóné Borbély Ildikó arra a felvetésre, hogy támogatja-e az MSZP a tanszerek áfájának csökkentését, azt mondta, egyetértenek a családok terheinek csökkentésével, ezért korábban már javasolták az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését is.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com