MSZP: a mai jobboldal át akarja írni 1956 történelmét

Az MSZP elnöke szerint a "mai magyar jobboldal" át akarja írni 1956 történetét, azt az üzenetét, hogy egy kommunista miniszterelnök, Nagy Imre képes volt a változásra, volt benne bátorság, hogy Magyarországot a szabadság és a demokrácia útjára vezesse.

Molnár Gyula a budapesti, második kerületi Nagy Imre-emlékháznál vasárnap tartott megemlékezésen azt mondta: a mártír miniszterelnök legfontosabb üzenete, hogy a diktatúrát nem megreformálni, hanem megváltoztatni kell. Közölte, a magyar "haladó baloldal" legnagyobb hősének tartják Nagy Imrét.

Download

 

Hozzátette, újra aktuálisak az 1956-os gondolatok arról, hogy szűnjön meg az elnyomás, legyen szólás- és sajtószabadság, valamint, hogy az oroszok ne szóljanak bele a magyar belpolitikába.

Az MSZP elnöke az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik legszebb üzenetének nevezte, hogy akkor "valódi nemzeti egység" jött létre a szabadságért és a demokráciáért.

Molnár Gyula úgy értékelte, ezzel szemben jelenleg 3,2 millió szavazót kiáltanak ki új egységnek, ezért szerinte a Fidesz "az új kisebbség pártja", az új többség pedig azokból áll, akik szerint Magyarországon sajtószabadságra van szükség és megfelelő egészségügyi ellátás, oktatás jár mindenkinek, segítség a rászorulóknak, és olyan jövedelmek, amelyekből meg lehet élni.

Úgy fogalmazott: 1956 előtt másfél évvel az emberek többsége azt gondolta, hogy a hatalom örök, és ma is sokan így vélik, ám az MSZP szerint leváltható a kormány.

Kunhalmi Ágnes, a párt budapesti elnöke szerint Orbán Viktor miniszterelnök, aki 1989-ben Nagy Imre újratemetésén mondott beszédet, ma a forradalom és szabadságharc miniszterelnökének szellemiségét akarja "eltemetni". Szólt arról is, hogy az emberek hatvan éve egy olyan országért küzdöttek, amelyben a tehetség és a munka dönt az emberek lehetőségeiről, nem a hűség "az elnyomó hatalomhoz".

Hangsúlyozta: a mai magyar kormány "nem abban a formában diktatúra", ahogy a sztálinista rendszer volt 1945 után, de éppen úgy "kontrollálni akarja" a szabad sajtót és a véleményt, akadályozza a civil életet, építi "a legrosszabb időket idéző tervgazdaságot" az oktatásban, az egészségügyben, éppen úgy korrupt, és éppen úgy "az orosz hatalommal a háta mögött akarja elnyomni a magyarok szabadságát".

Azt mondta, téved a kormány, a magyar tehetséget és szabadságvágyat nem lehet "újságfelvásárlásokkal és EU-s pályázatok eltérítésével börtönbe zárni", és a magyarok elnyomói nem Brüsszelben vannak.

Kunhalmi Ágnes szerint az 1956-os ifjúság ugyanúgy harcolna a jelenlegi "elnyomás" ellen.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com