MSZP: álságos, hogy húsvétra százmilliókat adnak a kormányhivatali dolgozóknak

Az MSZP álságosnak tartja, hogy egyszeri juttatásként csaknem hétszázmillió forintnyi jutalmat utalnak ki húsvétra a kormányhivatalok és a járási hivatalok dolgozóinak, többi között azzal az indoklással, hogy az elmúlt években több sikeres átalakítást, fejlesztést valósítottak meg - mondta Bangóné Borbély Ildikó vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

mszpA szocialista képviselő szerint nagy lehet a káosz a Miniszterelnökségen, ha "így akarják lekenyerezni" azokat az ügyintézőket, akiket lehetetlen helyzetbe hoztak.

A politikus azt mondta, nem értik, miért jelenti ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy sikeres volt az átalakítás, mert még csak most kezdődött el az okmányirodák és a segélyezési rendszer átalakítása. Felhívta a figyelmet arra: márciustól a segélyezési rendszer egy része átkerült a járási hivatalokhoz, és olyan híreket lehetett hallani, hogy "káoszba fulladt" az indulás. Hozzátette, lehet, hogy jövő kedden körülbelül negyedmillió ember szembesül azzal, hogy nem kapja meg az őt megillető pénzt.

A képviselő szerint a túlzott központosítás is azt jelzi, hogy káoszba fulladt a rendszer. Félőnek nevezte, hogy a családi támogatásokat sem kapják meg a megfelelő időpontban az érintettek.

Azt mondta: a segélyezés átalakításánál hozzávetőleg negyvenmilliárd forint költségvetési pénzt vettek ki a rendszerből. Hozzátette, eközben több hírt is kaptak arról, hogy a járási hivatalokban kevesebb ember dolgozik, és az ügyeket heti öt nap helyett csak kettőn lehet intézni.

A Népszabadság a héten közölt egy birtokába került levelet, amely szerint fejenként 25 ezer forintos Erzsébet-ajándékutalványt kapnak a Miniszterelnökségtől a megyei és a fővárosi kormányhivatalok dolgozói.

A lap megkereste a Miniszterelnökséget, ahonnan azt a választ kapták, hogy „Húsvét alkalmával a kormányhivatalok és járási hivatalok dolgozói egyszeri juttatásként 25 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak. A juttatás az ügyintézőket és a hivatalok mindennapi működésében, az ügyfelek hatékony és gyors kiszolgálásában segítő munkatársakat, összesen 27 438 főt érint, a hivatalok vezetői és vezető beosztású kormánytisztviselői nem részesülnek juttatásban."

Bangóné Borbély Ildikó reagált a Fidesz azon kérésére, hogy a pártok legyenek tekintettel az ünnepekre. Szavai szerint attól, hogy próbálják leplezni, mi történik Magyarországon, "még a valóság szembejön velünk". Szavai szerint ezt jól jelzi, hogy Kriza Ákos, Miskolc fideszes polgármestere nem engedte meg, hogy a Gyermekétkeztetési Alapítvány az ünnepek alatt ételt osszon a városban. Hozzátette, hogy 2013-ban még a polgármester is beállt az ételosztók közé.

Végül arról is beszélt, hogy április 11-én délutánra demonstrációt szerveznek a fővárosi Batthyány örökmécseshez, ahol nemcsak a brókerbotrány érintettjeiért, hanem az "Orbán-kormány szociális károsultjaiért" is kiállnak.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com