MSZP: átláthatóvá kell tenni a sportági tao-pénzeket!

A látványsportágak társasági adóból (tao) befolyó bevételei átláthatóságának megteremtését szorgalmazza az MSZP.

Bárány Balázs, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón közölte: a tao-pénzekkel összefüggésben teljes körű, tételes elszámolás készítésére kérik a sportági szakszövetségeket 2011-ig visszamenőleg. Ha ezeket az adatokat nem hozzák nyilvánosságra, akkor az MSZP közérdekű adatigényléssel fog élni - jelezte.

mszp

Az ellenzéki politikus azt is kérte, hogy engedjék ki a fideszes politikusok a "hűbérük alól" a sportszervezeteket.

Bárány Balázs a nemrég kinevezett Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt arra kérte, hogy segítsen megteremteni az átláthatóságot.

Mint mondta, a Fideszhez köthető a tao-szabályozás, az elbíráló sportági szövetségek vezetői, a kedvezményezett egyesületek, illetve a finanszírozók is. "A tao definíciója nem más, mint a sportra rátelepedő fideszes nagyurak saját szabályaik alapján osztanak közpénzt saját maguknak úgy, hogy a felhasználást is ők ellenőrzik" - fogalmazott.

A személyi összefonódásokra példaként említette, hogy kosárlabda-szövetséget Szalay Ferenc, Szolnok fideszes polgármestere, a kézilabda-szövetséget Kocsis Máté, Budapest VIII. kerületének fideszes polgármestere elnökli.

Problémaként említette az átláthatatlanságot, ami szerinte azért gond, mert nem magánadományról, hanem közpénzről van szó. Megjegyezte: a Transparency International és az Európai Bizottság szerint is közpénzekről van szó.

Bárány Balázs azt is kifogásolta, hogy a szakszövetségeknek nem kell tao-ügyben eleget tenniük az adatszolgáltatási kötelezettségüknek, illetve hogy szakmaiatlan a felhasználás.

Emlékeztetett arra, hogy 2011 óta egyes cégeknek a társasági adójuk egy részét nem a központi költségvetésbe kell befizetniük, hanem az öt látványsport, a labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda, a vízilabda és a jégkorong támogatására fordíthatják. Megjegyezte, 2011 óta 204 milliárd forint ment ezekre a látványsportágakra a taón keresztül.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com