MSZP: az adópolitika miatt mindennapos jelenség a dolgozói szegénység

Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint Magyarországon a kormány adópolitikája miatt mindennapos jelenséggé vált a dolgozói szegénység, és nem véletlen, hogy naponta százával-ezrével hagyják el az országot az emberek.

Burány Sándor szerdán Budapesten sajtótájékoztatón a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nap folyamán ismertetett adatait értékelve azt mondta: minimálbér vásárlóértéke tavaly nem érte el a 2010-es szintet, a mostani emelkedéssel a legjobb esetben is csak a 2010-es szintet éri el.

ksh

 

Hozzátette: az európai összehasonlításban példátlanul magas adóval sújtott minimálbér az egyik döntő oka annak, hogy az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat adatai szerint a dolgozók közel tíz százaléka szegénységben él.

Ennek következménye az ugyancsak magas gyermekszegénység: a statisztikák szerint a 18 év alattiak mintegy negyede él szegénységben - részletezte.

Burány Sándor szerint a kormány Keletre nyit, az emberek viszont Nyugatra vándorolnak, egy olyan unióba távoznak, ahol ha szerényen is, de európai módon tudnak megélni.

Elmondta, a kormány egyes képviselői nyíltan vallják, hogy nem érdemes az unióban maradni. Hozzátette: nem tűrhetik, hogy a szavakból tettek legyenek, ezt a folyamatot meg kell állítani az október 2-ai népszavazáson.
A szocialista politikus szerint olyan rafinált kérdést tettek fel a kvótareferendumon, hogy akik elmennek szavazni, azok mindenképpen a kilépésre szavaznak, akik viszont otthon maradnak, Európára szavaznak.

A KSH szerdán közölte: májusban 6 százalékkal nőttek a bruttó és a személyi jövedelemadó változások miatt ennél nagyobb mértékben, 7,6 százalékkal a nettó átlagkeresetek az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com