MSZP: felelős, közös cselekvésre van szükség

Az MSZP véleménye szerint menekültügyben felelős, közös cselekvésre van szükség Európában - mondta az ellenzéki párt elnöke-frakcióvezetője azt követően, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a képviselőcsoportok vezetőivel kedden megbeszélést folytatott az illegális bevándorlásról.

Eső után köpönyeg - jellemezte a megbeszélést Tóbiás József, aki úgy látta, hogy a találkozóra három hónappal korábban kellett volna sort keríteni. Úgy fogalmazott: jelenleg a felelős együttcselekvés és a felelőtlen egyedülállás útja választható, és véleménye szerint a kormány inkább az utóbbit kívánja járni.

mszp

Ma az a kérdés, hogy a kvóta alapján néhány ezer embert kell-e befogadni, vagy pedig érvényben maradnak a jelenlegi nemzetközi szabályok és akkor akár 176 ezer, már Európában tartózkodó menekült érkezhet Magyarországra - hívta fel a figyelmet, kiemelve: a kvóta nem megoldás, hanem szükséges feltétel.

Tóbiás József azt is hangsúlyozta, hogy fel kell függeszteni azokat a menekültügyi intézményeket, amelyekről bebizonyosodott, hogy alkalmatlanok és helyettük új szabályozást kell kialakítani. Ez lehetővé teszi, hogy az európai államok közösen cselekedjenek és létrehozzanak egy közös regisztrációs, elosztási és finanszírozási rendszert. Emellett azt a kérdést is megválaszolhatják, hogyan toloncolják ki azokat, akik nem kapnak oltalmat - fogalmazott.

Arra is kitért, hogy a konzultáción elhangzottak, valamint a hírek alapján úgy tűnik, a kormány fontolgatja, hogy megtámadja az Európai Bizottság döntését. Az MSZP elvárja a miniszterelnöktől, hogy ne veszélyeztesse sem a magyarok biztonságát belföldön, sem pedig a szabad mozgását és munkavállalási lehetőségeit a schengeni határok között - szögezte le.

Orbán Viktor miniszterelnök országházi dolgozószobájában folytatott megbeszélést a parlamenti pártok frakcióvezetőivel az illegális bevándorlásról. A megbeszélésen a kormányfő mellett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Trócsányi László igazságügyi miniszter, valamint Kósa Lajos, a Fidesz, Tóbiás József, az MSZP, Vona Gábor, a Jobbik, Harrach Péter, a KDNP és Schiffer András, az LMP frakcióvezetője vett részt.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com