MSZP: feljelentés a postában lévő állami befolyás csökkenése miatt

Az MSZP frakcióvezető-helyettese feljelentést tesz a Legfőbb Ügyészségen, mert értékelése szerint a vagyontörvény kijátszásával a magyar állam elveszítette meghatározó befolyását az egyik legnagyobb állami cég, a Magyar Posta Zrt. felett.

Szakács László hétfőn, Budapesten a posta XIII. kerületi székháza előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést, mert bár az állam tulajdonrésze nem változott a 14 milliárd forint értékű postában, egyetlen részvény 50 millió forintért történő eladásával fontos irányítási jogkörök kerültek ki az állam kezéből.

mszp

Ez felveti a hűtlen és a hanyag kezelés, a hivatali visszaélés gyanúját; szerinte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Miniszterelnökség a döntések előkészítésekor megkerülte a vagyontörvényt - közölte.

Kifejtette: a posta nemzeti jelentőséggel bíró, kiemelt vagyon, a magyar állam tulajdonrésze soha nem eshet 75 százalék plusz egy szavazat alá, azaz az állam minden döntést meg kell hogy tudjon hozni egyedül.

Hozzátette: 2013 végén a posta közgyűlése piacra bocsátott egy B sorozatú elsőbbségi részvényt, amelynek névértéke száz forint. Ezt a részvényt 50 millió forintért eladták az akkor még állami tulajdonban lévő Takarékbank, amelyet 2014 februárjában értékesítettek a Spéder Zoltán fémjelezte FHB-csoportnak - mondta, megjegyezve: az FHB 54 százalékos, irányító részesedést szerzett a Takarékbankban.

Egy hónappal később - folytatta - a posta közgyűlése a száz forint névértékű részvénnyel járó jogosultságokat tovább bővítette mindenféle ellenszolgáltatás nélkül. Míg korábban ennek a B részvénynek a tulajdonosa csak arra volt jogosult, hogy megmondja, ki legyen a könyvvizsgáló, ezen döntés után az igazgatótanács és a felügyelőbizottság tagjainak felét is a részvény tulajdonosa jelölhette ki - részletezte. Elmondta, ma az állam talán még a vezérigazgatót sem tudja leváltani.

Szakács László szerint ezek olyan irányítási jogkörök, amelyek egészen biztosan csak a magánbefektető érdekeit szolgálják, és semmi estre sem az államét.

Az ellenzéki politikus közölte, 2013-14-ben a posta Németh Lászlóné felügyelete alatt a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz tartozott, majd onnan 2014-ben átkerült a Lázár János vezette Miniszterelnökséghez. De szerinte "a keszekusza" kereszttulajdonlásokban szerepet kapott a százszázalékos állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Bank is, amelynek vezetője Nagy Csaba, aki Lázár János korábbi hódmezővásárhelyi tanácsadója volt.

Szakács László véleménye szerint ők terjeszthették a kormány elé azokat a döntéseket, amelyek miatt ez a helyzet előállt, "bohócsipkát húztak Orbán Viktor fejére", hiszen kihúzták a posta irányítását az állam kezéből.
Az MSZP-s képviselő azt mondta, a feljelentést a nap folyamán megteszi, az mellékleteivel együtt 280 oldal. A feljelentést sajtóértesülések és cégnyilvántartási adatok alapján készítették - tette hozzá.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com