MSZP: fizetésemelés kell az egészségügyben, mert különben sztrájk lesz

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint azonnali fizetésemelésre van szükség az egészségügyben, mert különben sztrájk lesz. Az ellenzéki párt ezért a költségvetés módosítását kezdeményezi, hogy 475 milliárd forintos pluszforráshoz jusson a terület.

Tóbiás József hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, összeomlás szélére került az egészségügy, a Fidesz- kormány tétlenül nézi a kórházak szenvedését az elmúlt évek forráskivonása után.

mszp

Kijelentette: átlagosan 50 százalékos azonnali béremelésre van szükség az egészségügyben. Egy rezidens kapjon nettó 200 ezer forintot, emellett dologi kiadásokra, a kórházak adósságainak rendezésére csoportosítsanak át 150 milliárd forintot - indítványozta.

Tóbiás József azt mondta, még a nap folyamán benyújtják a költségvetési törvenymódosításukat.
Kérdésre válaszolva kifejtette: a béremeléshez 325 milliárd forintra van szükség, ezen felül biztosítanák a 150 milliárd forintot a dologi kiadásokra.

A politikus úgy számolt, hogy a személyi jövedelemadó és a járulékok miatt a költségvetés bevételei is nőnek 165 milliárd forinttal, így 310 milliárd forintot kellene a büdzsében az egészségügyi fizetésemelésre fordítani.

Tóbiás József ezen összeg forrásaként a Liget-projektet, a médiaszolgáltatást, az állami vagyon részesedésvásárlásra fordítható forrásait, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ingatlanberuházásait, az Eximbank tőkeemelését, illetve a rendkívüli kormányzati tartalékot említette.

A pártelnök elmondta, tíz kórháznyi szakember, 20 ezer szakápoló hiányzik a rendszerből.

Hozzátette: az a társadalom elvárása, hogy ezen azonnal változtatni kell, mert a helyzet tarthatalan.
Szerinte az, hogy felvetődött a sztrájk lehetősége, jelzi a helyzet komolyságát.

Sajtóhírek szerint a Kerekasztal a Részvételi Demokráciáért (KARD) Egyesület hétvégi rendezvényén hangzott el, hogy sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók.

Tóbiás Józsefet kérdezték a Simicskó István honvédelmi miniszter által kezdeményezett, kedden tartandó ötpárti egyeztetésről is. A pártelnök jelezte, hogy a megbeszélésen nem vesznek részt. Elmondta, hogy levélben kérte a minisztert, tájékoztassa arról, mi teszi indokolttá az egyeztetést.

A szocialista politikus szerint a miniszternek azt is meg kellene mondania, milyen változásokat szeretne, de ezeket a terveket nem küldték meg nekik. A keddi egyeztetés ezért sokkal inkább kommunikációs lépésnek tűnik, mint valós egyeztetésnek - értékelt.

Tóbiás József hangsúlyozta, támogatják azokat az intézkedéseket, amelyek a magyar emberek biztonságát szolgálják, de nincs bizalmuk a kormányzatban, mert az elmúlt hónapokban - mondta - számos alkalommal szegte meg a saját maga által hozott szabályokat.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com