MSZP: G. Fodor Gábornak és Keresztesi Andrásnak nincs helye a Századvég Alapítványnál!

Az MSZP levélben fordult Lánczi Andráshoz, a Századvég Alapítványt vezető kuratórium elnökéhez, hogy számoltassa el az intézet stratégiai igazgatóját, G.Fodor Gábort és Keresztesi András kommunikációs igazgatót a 888.hu portál Tóbiás József MSZP-elnököt és családját támadó cikke miatt.

Lukács Zoltán, a szocialisták alelnöke, frakcióvezető-helyettese vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóját követően az MTI-vel közölte: amit G.
Fodor Gábor, a 888.hu főszerkesztője tett, "gyalázatos és vállalhatatlan", erre - mint mondta - bizonyíték a társadalom általános felháborodása.

mszp

"Mentegetőzése értékelhetetlen és kevés" - jelentette ki.

Az ellenzéki politikus levélben fordult Lánczi Andráshoz, azt kérve, tegyen lépéseket, amennyiben a Századvég saját magát a konzervatív oldal meghatározó tudományos műhelyének, a demokratikus politikai kultúra terjesztőjének tartja.

Lukács Zoltán úgy fogalmazott: "A gyalázat mindenhol gyalázat, és egy taktikai magyarázkodás nem mossa le azt a mocskot, amely most a Századvégre is ráfröccsent." Szerinte amennyiben a Századvég "továbbra is vállalja G.Fodor Gábort és Keresztesi Andrást, úgy tetteiket is vállalja, azonosul azok szellemiségével".

A 888.hu portálon január 23-án jelent meg egy támadó hangvételű, a családtagok fényképével illusztrált cikk Tóbiás József MSZP-elnökről, feleségéről és kiskorú lányáról.

G.Fodor Gábor elnézést kért a 888.hu-n megjelent cikk miatt.A honlapon csütörtökön megjelent bejegyzésben az áll: eljött a bocsánatkérés ideje.

"Hibát követtem el, mert megengedtem, hogy a politikai viták hevében megsértsünk egy embert és a családját.Túlmentünk egy határon.Ezért elnézést kérek" - írta.Hozzátette: "Tanultam belőle.Nem fogom engedni, hogy még egyszer ilyen előfordulhasson."

MTI

Hozzászólások


Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Az 5 remek alkotás ára 360 millió forint.

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

A nyugdíjasok kampány utaztatása a mindenkori jobb és bal oldali kormányok „aranytartaléka”.

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

Legalább 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjasnak küldött a magyar kormány Erzsébet utalványt.

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brit lapok tudomása szerint az Európai Bizottság fiktív belépésre jogosító vízummal akarja kijátszani Magyarországot!


Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Interaktív térkép készült magyarországi településekről az intézményvezetők hozzáállásáról.

Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

A Mandiner tudósítója kérdésére elhangzottak válaszok, frázisok tárgyalóképes politikusoktól, aztán jött a kultúrsokk!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

A mondva csinált rendszerváltás milliárdosairól már alig lehet hallani, de a nevek hallatán menten beugrik mindenkinek, hogy kikről lehet szó.

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

A Kádár korszak óta nem hallhattunk olyan szép szavakat a nyugdíjemelésről, Erzsébet utalványról, ahogy azt Kusovszky Imréné megfogalmazta a köztévében.

http://ujhazak.com