MSZP: több mint négymillióan élnek a létminimum alatt

Az MSZP számításai szerint jelenleg 4,2 millióan élnek Magyarországon a létminimum alatt, ami félmillióval több mint 2010-ben.

Erről Korózs Lajos, a szocialisták országgyűlési képviselője beszélt csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

mszp

Kifejtette, a kormány a jövő évi költségvetéssel szögesdrótokat húz a társadalomban, hiszen kizárólag a jómódú elitet támogatja, miközben a középosztályt vegetálni hagyja, az alsóbb rétegeknek pedig nem segít.

Állítása alátámasztására példaként említette az szja-csökkentést, amivel szerinte az "összes pénzt a felüllévők viszik el". A gazdag emberek zsebében maradó 120 milliárd forintot inkább az egészségügyre kellene fordítani - mondta, majd hozzátette: a presztizsberuházásokkal sem értenek egyet, hiszen "stadionban nem gyógyult még meg még senki".

A szocialista képviselő kiemelte, hogy a kormány hét éve nem emeli a szociális ellátások szempontjából fontos minimálnyugdíjat, továbbá a gyest, a gyermekágyi és anyasági segélyeket, valamint a családi pótlékot sem.

Az ellenzéki politikus bírálta a Központi Statisztikai Hivatalt (KSH) is, amiért már két éve nem hozza nyilvánosságra a létminimum alatt élők számát, jövőre pedig már nem is készít ilyen mérést. Korózs Lajos ezzel összefüggésben azt javasolta a statisztikusoknak, hogy európai mintára a laekeni indikátorok alapján mérjék a szegénységet.

A KSH szerdai jelentéséből idézve hozzátette, tavaly a jó módúak csak ennivalóra két és félszer többet tudtak költeni, mint a szegényebb sorban élők, míg ruházkodásra és egészségügyre egyaránt ötször annyit fordíthattak. Beszámolója alapján a fővárosban a falun élők között kétszeres a különbség a ruházatra és egészségügyre szánt kiadások szempontjából.

MTI

Hozzászólások


Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!


Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Olimpia ugyan már nem lesz, de a kormányt ez nem gátolja abban, hogy nagy ívű beruházásokba kezdjen.

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Francia, német, olasz és luxemburgi parlament elnökeinek vágya az Egyesült Európai Államok.

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

http://ujhazak.com